Mi látszik Délkelet-Ázsiából?

FERDE SZEMMEL

FERDE SZEMMEL

Távolból, ferde szemmel: Miért nem lett a maga idejében közismert a Sorstalanság?

2013. június 16. - ymel

A kérdést ugyan többen fölvetették, de elfogadható magyarázatot nemigen lehetett olvasni sokáig. Végül mostanára eljutottunk egy olyan elképzeléshez is, hogy a Sorstalanságot a korabeli kritika elhallgatta. Ám ez a vélekedés még mindig mintha csak a városi legenda szintjén ülne, s inkább az ellenkezőjének a bizonyítására sorakoznak fel a szakemberek. A tény azonban az, hogy ugyan a könyvet 1975-ben és 1985-ben is kiadták, Magyarországon közismertté csak a svéd akadémia Nobel-díja után vált.

Az alábbi szöveg egy 2oo4-es munka kozmetikázott újraközlése, címzettje Fokasz Nikosz matematikus, szociológus volt, aki többek között a Budapesti Kommunikációs Főiskolán adott elő a magyarországi szocialista modell anomáliáiról. 

1995-ös megjelenésével azóta is az egyik legbátrabb és legalaposabban megvilágító erejű Sorstalanság értelmezés Földényi F. László „A lágerekről - kettős perspektívában” c. esszéje. Előtte is, utána is szinte egyedül maradt az irományával, az ún. neves kritikusok nem tárgyalták, nemigen hivatkoztak rá, inkább ugyanúgy elfordultak tőle, mint magától a Kertész-regénytől. Ugyanilyen ’kívülálló’ maradt azóta is az a Spiró György és 1983-ból származó Sorstalanság elemzése, aki később az ugyancsak ’zavarbaejtő’, a világ élvonalába tartozó regényt, a „Fogság”-ot megírta.

Radnóti Sándort meglehetősen nagy névnek tartja a hazai kritikaírás (a Nobel-díj odaítélése után ő is a Magyar Televízió meghívott vendégei között szerepelt egy késő este közvetített beszélgetésben). Ugyanő a Sorstalansággal kapcsolatban egy Pelle János által írt szöveget próbál nullára írni „A Nobel-díj mint bunkósbot” c. írásában (ÉS, XLVI. évf., 46. sz., 02.11.15.). Radnóti a szokásos ’szigorú tanár úr’ szerepében lát hozzá Pelle megsemmisítéséhez:

„Pelle János rosszul értesült, amikor azt a mendemondát terjeszti, hogy Kertész irodalmi sorsa Magyarországon a mellõzés volt Nobel-díjáig, mint ahogy majdnem mindenben rosszul értesült..”

Folytatja aztán néhány ténybeli helyreigazítással. Valójában Radnóti ezzel az alázónak szánt felütéssel sokkal inkább magát és irodalommal foglalkozó, ’közös alomból származó’ eszmetársait igyekszik védeni.  Ehhez választja a „rosszallóan csodálkozó tanár úr” szerepét. További védekezésében a Sorstalanságról a Nobel-díj előtt írt kritikák fölsorolásával kezdi. Szamárságként igyekszik feltüntetni Pelle János felvetését. Az átírhatatlan tény Radnóti Sándor tanár úr igyekezete ellenére azonban az, hogy a Sorstalanság nemhogy nem volt az irodalmi mindennapok, az általános irodalmi közbeszéd része, de nem volt az a magyar irodalom fellegváraiban, az ország bölcsészkarjain sem[1]. Radnóti nagyképű kioktatását leszerelendő tegyük hozzá, hogy a Sorstalanság nem szerepelt az egyetemek kötelező olvasmány listáján sem (középiskolákban még csak nem is hallottak róla). Ha valaki igen, akkor Radnóti azok közé tartozott, aki tehetett volna azért, hogy a regény bekerüljön az egyetemi kánonba. De nem tette. Tehát Radnóti csak úgy csinál, mintha nem értené, miről beszél Pelle. Az alakoskodás, és az álszentség csimborasszójával állunk szemben. Radnóti egyszerűen visszaél a helyzetével: a ’hülyeségeket’ türelmesen meghallgató, majd helyreigazító tanár helyett megpróbál másokat kizárni valamiből: Radnóti Sándor diszkriminál és intoleráns. Ráadásul antiszemitizmussal vádolja Pellét:

„a kínos analógiának (Kertész észrevétlen maradt életmûve és a cikkíróé között), a "jobboldal" sanda fölmentésének, a "baloldal" sanda megvádolásának, a reprezentatív magyar zsidók hevenyészett, de bízvást fajelméleti alapon álló listájának (Jászi, Révai, Lukács) ez a kvaccsa tökéletesen alkalmatlan arra, hogy a történelmi holokauszt-feldolgozás valóságos problémáihoz vagy Kertész Imre valóban megkésett, de németországi sikerét megelõzõ érdekes magyarországi recepciójához hozzászóljon.”

Radnóti belekeverné Pellét valami csúnya, „fajelméleti” történetbe. Ugyanakkor kényszeredetten ismeri el: a recepció valóban megkésett. E késedelem érdekes tényére azonban valamiért nem keres magyarázatot. Pelle János tárgyi kiigazítása kevés ahhoz, hogy Radnótit korrektnek nevezhessük. „Antiszemitizmus” című patronja pedig csupán közönséges figyelemelterelés azokról a ’megmondóemberekről’, akik Kertész gyakorlati elszigeteléséről valóban tehettek.

Radnóti 2oo5-ben tán még mindig hitte, hogy ő a pap és elég boszorkányt kiáltania, hogy a támogatott holokauszt-ábrázolásokon túli megfogalmazásokat a tudat megkerülésével egyszerűen a jól idomított reflexek elé vesse. A koncepciós perek is ugyanígy kerültek az ösztönszinten vezérelt nyilvánosság elé.

Radnóti Sándor zárszava szerint Pelle „táplálja a primitív legendát, hogy van egy Nobel-díjas írónk, akit senki nem vett észre hazájában..”.  Miközben pedig nem arról van szó, hogy Kertészt nem vették volna észre (lsd. pl. Molnár János: „Érett bibliográfiák dícsérete” c. igen alapos dolgozatát), hanem arról, hogy miután észrevették, kimondott vagy kimondatlan egyetértéssel hallgattak róla az irodalmi közvéleményformálók. Radnóti elbizakodottságában azt sem veszi észre, hogy gúnyos retorikájával saját magát szúrja tökön: „a primitív legendát” ugyanis Kertész kezdte „táplálni”, hiszen ő volt az, aki először panaszkodott a visszhangtalanságra.

Az ÉS-nek ugyanebben a számában olvasható a Pelle-szöveg egy másik elmarasztalása, ezt Litván György követte el  „Jászi és Lukács” címmel.: Litván György Pelle érdemi megszólítása helyett inkább a jó öreg patront puffogtatja tovább, idézi Pellét:

„Ami közös bennük (ti. Jászi, Révai, Lukács): tudni sem akartak a holokauszt képében jelentkezõ "zsidóproblémáról"

Mivel úgy vélheti, ténybeli cáfolat helyett a puszta retorika elég lesz, csak annyit mond, hogy „Már a három névnek ez az egymás mellé állítása is kimeríti a pimasz rágalmazás tényálladékát”, a továbbiakban pedig a kommunistákhoz való viszonyaikat elemzi. Az érdekesebbnek tűnő Pelle-állítás megválaszolása (megerősítése vagy megcáfolása) így a levegőben marad. A maszatolásra a saját tekintélyének tudatában Litván ugyanúgy hajlamos, mint Radnóti:

„E több mint nyolc évtizedes hazugságot mostanában egy újabbal is meg szokták toldani: Eszerint Jászi nemcsak "rossz magyar" volt, hanem "rossz zsidó" is, sõt, "antiszemita"”.  

Vagyis Litván György is úgy vélte, egyszerűbb és kifizetődőbb rásütni valakire, hogy antiszemita egy olyan társadalomban, ahol ő cinikusan hallgathat arról, hogy a holokausztból tabut csináltak, ahol ezzel kapcsolatban a valós gondolkodás tilos, és csak a reflexszé idomított, elvárható reakciók és a tabut erősítő szellemi termékek a támogatottak.

Csakhogy a Sorstalanság nem szolgálta a holokauszttal kapcsolatos, ájtatos összeurópai kommunikációs stratégiát, nemigen lehetett manipulálásra használni ahhoz, hogy mit kell éreznünk és gondolnunk a holokausztról, a nácikról, a zsidókról, magyarokról. Spiró még tovább megy:

Ha nekem annak idején nem szól Hajnóczy, hogy feltétlenül olvassam el, kevesebb lennék egy alapművel – alapművekre, nemcsak gondolkodást, hanem személyiséget is formáló alapművekre pedig az embernek valahogy szüksége van.” (Bächer Iván idézi Spirót: „Kertészmagyarország”, Népszabadság, 02.okt.26.)

Ez volt a valódi oka az 1975-ben megjelent Sorstalanság agyonhallgatásának. Egyszerűen veszélyesnek ítélték meg azok az emberek, akik hathatósan hírt vihettek volna róla az országban.

Jellemző persze, hogy a támogatott holokauszt-képet a fentieknél fiatalabb írástudók is kritikátlanul vitték tovább. Bächer Iván pl. imént hivatkozott című szövegében jó észrevételeket közöl a ’jobboldal’ butaságáról, de könnyű zsákmány a politikusfélék által elkövetett, ruppótlan Sorstalanság-’kritikák nevetségessé tétele. És unalmas is. Bächer a Magyar Fórumból idéz: „Kertész Imre magyarországi író kapta az idei Nobel-díjat.” A fogalmazásnak élce van, Bächer magyarázza is:

„..ez a vélekedés, tehát, hogy az a magyar író, aki momentán páratlan dicsőséggel aranyozta be a magyar nevet, az nem magyar, ez a vélekedés nem akadálya annak, hogy valaki mondjuk egy polgári körnek tagja lehessen. És ez a baj.”

„..ez nem valami magánvélekedés, hanem egy magyar párt hivatalos álláspontja”

Kár, hogy nem idézi Kertész Imre egyetlen, bizony igen meghökkentő kijelentését sem, amelyektől egy Kertészből kevésbé felkészült – és ilyenből sok van -, ún. jobboldali közíró vagy politikus esetleg azonnal megsértődik. De annak ellenére, hogy Spiró Györgyöt idézi, Bächer mintha nem értené a Sorstalanság szellemiségét, inkább fölvázol egy általa vélt kettéosztottságot:  

 „Mert igenis: két Magyarország van. Az egyik Kertész Imre Magyarországa. A másik az a Magyarország, amely Kertész Imrét, családját és sorstársait – vagy sorstalanság-társait – kiiktatta a magyar államiság kereteiből, s nagyrészt az élők sorából is. Mindenekelőtt és kizárólagosan ez a kettő Magyarország létezik. S mindenekelőtt s kizárólagosan ezt kell eldöntenie minden magyarnak: hogy melyik Magyarországhoz tartozik. S csak ez után a döntés után, és bizony csak és kizárólag a Kertész Magyarországa mellett döntők számára merülnek föl a további választások: hogy baloldaliak vagyunk vagy jobboldaliak, fideszesek, MDF-esek, centrumosok, konzervatívok vagy szociáldemokraták, vallásosak vagy ateisták, katolikusok, protestánsok, zsidók, svábok, tótok, szőkék, marhák.”

Csakhogy Bächer fenti szembeállítása hamis, ugyanis a Sorstalanság éppenhogy nem áll szemben a zsidókat kiiktatni próbáló állami hatalommal: a Népszabadság újságírója lerontaná, belerángatná a regényt a ’közmegegyezéssel’ elfogadott holokauszt-ábrázolások (a „jó és a rossz”)  univerzumába, amibe az egész egyszerűen nem tartozik bele. A Sorstalanság Magyarországa sokkal inkább egy a Bächer-féle félreértelmezésnél izgalmasabb, harmadik Magyarország, amelyet egy romlatlan és elfogulatan tudatállapotú, fiatal és bátor Kertész Imre írt meg.

Kár, hogy miközben Bächer alapműként emlegeti a Sorstalanságot, végülis nem árulja el, hogy szerinte miből is áll ez az ’alapműség’.

Bächer védekezésképp még arról is beszél, hogy Kertész (sokakat felháborító) nyilatkozatai az az ő magányügye, mi pedig csak foglalkozzunk a könyvével. Nem mondja ki, de ez egy irodalmi iskola törekvése, hogy a regény és a szerzője nem ugyanaz, és ne keverjük össze az elbeszélőt a regényíróval. Umberto Eco is írt erről „Hat séta a fikció erdejében” c. könyvében. Az egésszel csak az a baj, hogy a hétköznapi olvasóközönség fejében író és regényhőse sok esetben elválaszthatatlanul függ össze, mert ezt így természetes elgondolni.

 

Egy vicc: hermeneuta a kanonizált holokauszt-kép szolgálatában

Molnár Gábor Tamás (MGT) érdekes kísérletre vállalkozik szövegével (Fikcióalkotás és történelemszemlélet - Kertész Imre: Sorstalanság), hogy a hermeneutika „horizontjába” emelhesse a regényt. Munkáját „irodalomesztétikai dolgozatnak” nevezi, de a regény meg nem értettségére is választ próbál keresni. A szerző szóhasználata és vállalt iskolája Kulcsár-Szabó Ernőt (KSzE) idézi több helyütt is. Ez azért is ad okot a derültségre, mert Kulcsár-Szabó második kiadású A magyar irodalom története 1945-1991 c. munkájában (Argumentum, 1994.) a többszöri kifogások ellenére sem veszi fel a Kertész-regényt a röviden átfutott művek közé (a könyv KSzE kánonmódosító törekvésekét is mutatja). Erről nagyon izgalmas és kötetlen beszélgetés zajlott a Budapesti Könyvszemle estjén, (BUKSZ, Műcsarnok, 2003. április 25.). Kálmán C. György, Veres András és Vári György többek között arról beszélgetett és értett egyet, hogy Kulcsár-Szabó híres-hírhedt könyvéből koncepcionális okokból maradt ki a regény. Kulcsár-Szabó hajdani fixa ideája a „valóságleképezés” kísérletének gyanújába keverhető művek halálra ítélése a ’követendő és üdvözítő’ irodalomkritika szemszögéből. A probléma az, hogy ha egy rögeszme miatt maradnak ki jelentős művek egy irodalomtörténetnek szánt áttekintésből, akkor az azt jelenti, hogy 1) az elmélet előbbre helyezi magát annál, amiből megél – vagyis az irodalomnál, 2), és ami súlyosabb, hogy az az elmélet, amiből alapvető irodalmi értékek maradhatnak ki, akkor fabatkát sem, vagy legfeljebb éppen annyit ér. Aztán jön a vicc, vagyis a tanítvány, aki a regény elutasításához használt Kulcsár- Szabó-féle referencialitás-rögeszmét – a Nobel-díj odaítélése után – most már éppen annak védelmére igyekszik felhasználni. A hívő igyekezetéből aztán persze nyakatekert magyarázat születik, miközben valójában nem kerülheti meg a regény és a megtörtént valóság között fennálló kapcsolatot:

„Olyan szöveg - Kertész Sorstalansága - áll az elemzés középpontjában, amely a szó hagyományos logikai-grammatikai jelentésében tárgyát Auschwitzban leli fel. A fenti idézet értelmében a regénynek nincs is más választása, kénytelen Auschwitzról beszélni. Ugyanakkor Auschwitz is „kénytelen" fikcionálisan, irodalmi szövegként lépni az ôt elgondolni kívánó befogadó elé.”

Hát nem „kénytelen”: MGT is hajlamos kifelejteni az olvasók legnépesebb táborát, a tulajdonképpeni elsődleges irodalomfogyasztókat, akik soha az életben nem fogják kizárólag „fikcionálisnak” gondolni a Sorstalanság holokauszt-ábrázolását, mert az nem lenne természetes olvasási mód. Hogy a „referenciális olvasatot” igyekezzen kizárni (mert az ellenkezik a mester elméletével), azt máshol is tetten érhetjük nála: „hacsak nem hiszünk a szövegek műimmanens „mögékerülhetőségében”. De nyakatekerten hanzgik ez. Holott csupán arról beszél, hogy szívesen semmibe venné a hétköznapi olvasó szövegértelmezésének létjogosultságát. A jól megtanult tétel visszamondását fedezhetjük fel az alábbi sorokban is:

„A Kertész-szövegekbôl leszűrhetô poétika Auschwitzot nem lezárt, múltbéli történelmi eseményként kezeli, hanem „mitologikus kérdés"-ként. A róla való beszéd tehát nem lehet a történetírás, sem a dokumentumirodalom beszéde, más nyelv - a fönti idézet értelmében az irodalmi nyelv - szükséges Auschwitz tapasztalatának megragadásához. Ez azt is jelenti, hogy ez a beszéd nem írható le a hagyományos logikai grammatika formuláival, nem lehet a beszélô alany (szubjektum) által használt nyelvi jeleket Auschwitzra, mint a beszéd grammatikai tárgyára (objektumára), mint nyelven kívüli entitásra vonatkoztatni”.

Két probléma van ezzel. Az egyik, hogy a tétel változójának a helyére beírható a Kertész-regény helyett ízlés szerint akár a Jancsi és Juliska, akár Esterházy Termelési regénye, akár: bármilyen másik regény, amit valaha megírtak. A másik pedig az, hogy e hitvallás agytornának tetszetősen és profin csillog, de a ’helyes’ értelmezésből tökéletesen kizárná az emberi tényezőt: hol létezik az az olvasó, aki teljes mértékben el tudna vonatkoztatni a megértési folyamat során az Auschwitzról szerzett történelmi és egyéb ismereteitől? Egy nyamvadt laboratóriumban vagyunk ismét, semmi kétség. A Sorstalanság irodalmi nyelve (egy gondolati megközelítés miatti a regény stilizált nyelviségéről beszélnek Kálmán C. Györgyék is) nem tud létrejönni a történelmi háttér nélkül: végül mégsem leválasztható róla. „A „tárgy" tehát maga is szöveggé válik, amely nem lehet referencializálható.” – próbálkozik MGT. A hús-vér emberi érzékelés és feldolgozás számára azonban ez a szöveg sem tud kimutathatatlan nyomok nélkül elillanni a valóságból, nem tud(hat) onnan fölszívódni, mert egyszerűen onnan való. Miért is lenne ez hiba, miközben a másik végletbe sem akarunk elszaladni, hogy ’lenézett ősfilosz’ módjára mindenáron valóságanalógiákat keressünk a regény történetének legkisebb mozzanataihoz is. >De ha mindez nem lenne elég, hát előkerül az auktoriterek idősebb generációi által használt kötelező kellék, a félrehordó mordály is: > „Egy Auschwitzot zsidó belügyként kezelô, vagy revizionista álláspontról a haláltáborok létét kétségbevonó lehetséges olvasó eleve nem léphet be a szöveggel való esztétikai párbeszédbe.”Ezen a ponton MGT erkölcsi alapon zár ki az esztétizálásból valakiket. Mert ezek a kreatúrák „eleve” nem beszélhetnek róla és kész. Rémületesen hiányzik ennek elméleti alátámasztása. Mi van akkor, ha egy ilyen figura esetleg marhajókat írna? Hát az egyik gondolkodó példakép, a Jauss, nem náci vadászpilóta volt, bocsánat? Ennek az „esztétikai beszédnek” végülis nem tökmindegy, hogy ki marad kívül vagy ki megy be? Ugyanis a ’valóságvonatkozásos’ megszólalási kísérletekre füle botját sem fogja mozgatni, az azonban elméletileg nem zárható ki, hogy „esztétikailag érvényes” kérdés érkezzen egy ’kívül’ „revizionista álláspontú” személytől. Innen nézve akkor zárjuk ki az irodalomból Villont, Lukács Györgyöt, Szabó Lőrincet ésatöbbit, mert mind gazember volt valahol. MGT szerény javaslata azt feltételezi, hogy előbb olyan rétegeit, minőségeit vizsgálja meg a kérdező személyének (!), amelyeknek pedig őszerinte semmi köze nincsen az érvényes kérdések világához. Ez pedig megint „a világ kizárólag csak jókat és csak rosszakat tartalmaz” típusú, népmesei gondolkodást erőlteti, ami lényegét tekintve ellentétes a fiatal Kertész-i gondolkodásnak. Végső soron Molnár Gábor Tamás kirekesztő, ’munkavédelmis’ szövege nem más, mint fából vaskarika, messze a valóság kérdéseire adandó válaszoktól.  

 

A kevesek

A hosszan tárgyalt fentieknél sokkal izgalmasabb, szerényebb, mégis beláthatóbb értelmezést nyújt Ács Margit a Kortársban: „Ács Margit és Prágai Tamás beszélgetése”, vagy a BUKSZ találkozóján, lsd. alább. Elfogultságoktól és elméletek túlsúlyától mentes szöveget olvashatunk:

„…valóban elég szép számmal születtek elismerő hangú recenziók az első megjelenés idején – kivált ha a kritikai élet mai apálya felől nézzük, szinte meglepő számban adtak hírt az akkori újságok a könyvről. Mégis igaz, hogy a Sorstalanságnak nem volt igazi becsapódása, mert az akkori kánoncsinálók gyanakvással fogadták a könyvet”

Ács Margit gondozta annakidején a kéziratot és ő írta róla talán az első értő kritikát is. Ács már akkor tárgyalta a könyv létfilozófiai igazságát, azután pedig nyilván rá is látott valamelyest az egyáltalán nem ellentmondásmentes Kertész-jelenségre. Az első kritikák tehát jól fogadták a művet, de volt valami bökkenő, amit Ács a „kánoncsinálókkal” hoz összefüggésbe. De vajon kik voltak ezek az emberek?

„A Sorstalanság esetében is arról volt szó, hogy elemi fokon sértette azt a kenetteljes humanizmust, amivel a világ a koncentrációs táborok, gázkamrák emlékét befoncsorozta. Lényegében ezt tette a nyugati világ is…”.

Ez a bátor megközelítés ugyanarról a tőről fakad, mint Földényi F. László korábban már hivatkozott esszéje (A lágerekről - kettős perspekítvában. In: Egy fénykép Berlinből, Liget, 1995,) vagy az ugyancsak említett Spiró Györgyé. Földényi a Spielberg „Schindler listája” c. filmjén szemléltetve mutatja be azt az attitúdöt, amelyet tanúsítani illik minden esetben, ha a holokausztról szó esik. Ez az az össznépi, „kenetteljes humanizmus”, amiről Ács beszél. Hosszú ideig ez volt az egyetlen elfogadható hozzáállás a haláltáborok szörnyű történetéhez, mert ebben nem volt helye ellentmondásnak, a részletek firtatásának, csak a gondolkodást tökéletesen félretévő, zsigeri szinten történő sírásnak. Erre lehetett ráépíteni aztán az egész showbusiness-be forduló és egészen elképesztő területeken is jól kamatoztatható, ’egyedül üdvözítő’ narratívát, amelyet világszerte igyekeztek egyeduralkodóvá is tenni (Vietnámba pl. még a 2o1o-es évek körül is a Sorstalanság című filmet hozták ki imázsépítésre). A hétköznapi beszédtől kezdve a politikain keresztül egészen a kritikaírásig mindenhol megvoltak ennek a narratívának a nyertesei és elkötelezett hívei.   

Ennek a  beszédmódnak alapigazsága az a hazugság, hogy a világ ’jókra’ és ’rosszakra’ van felosztva. És ennek a hazugságnak a cinikus újra- és újrarögzítésében osztozik Radnóti Sándor, Litván György, a Kulcsár-Szabó Ernő-tanítvány és gyakorlatilag mindazok a megmondóemberek, aki tehetettek volna arról is, hogy a Sorstalanság idejében elfoglalhassa méltó helyét a magyar irodalomban. Elsősorban ők tehetnek arról is, hogy a regény a Nobel-díj odaítélése után sem foglalhatta el ezt a pozíciót a magyar közgondolkodásban. A politikai érdekek kedvezményezettjeiként ezek az emberek is tehetnek arról, hogy Auschwitzról nem lehetett józan ésszel, normálisan gondolkodni ebben az országban, csakis ’helyesen’, a fent említett módon vagy pedig éppen ellenkezőleg – szófogadni nem akarók mindig akadnak -, mert a dogmák nem meglepő módon a bábák szerepét játszották a neonácik és egyéb idióták megszületésénél, akikkel akár még az egyetemeken is találkozhatunk. Az alternatív – nem neonáci vagy egyéb homofób -, átfogóbb magyarázatot adó holokausztértelmezések így lettek egyrészt agyonhallgatva, másrészt ezek iskolázatlanabb változatai leantiszemitázva. A közelmúltból származó, szofisztikáltabb terminus pedig a holokausztot „relativizáló”, káros eszmék terjesztőiről beszél.

 

A svéd akadémia figyelme

Lehet esztétikai, nyelvi jelentőségében vizsgálni a regényt, de lényege mégiscsak létfilozófiai alapállásában rejlik (nyilván a kettő nem független egymástól), így érthetőbb az „idegenek”, vagyis a svéd akadémia figyelme, akik aligha élvezhették a magyar nyelven közvetített esztétikai minőséget, s egyben magyarázza azt is, hogy ’miért nem inkább Esterházy kapott Nobel-díjat’.

A svéd akadémia a zsidó-keresztény közös kultúra felé tett figyelemreméltó gesztust, s így a regény eszmeisége mellé állva, azt támogatva ajánlotta fel Magyarországnak is a megszokott panelek, a showbusiness mechanizmusa szerint működő holokausztkép félre tételét, hogy onnan a felelős tudat szintjére hozza ki az Auscwhitzről történő beszélgetéseket.

A Sorstalanság egy bátor, a maga idejében úttörő regény, egy elfogulatlanul gondolkodni igyekvő, érdekek nélküli – a regényírás idején még sehova be nem épült fiatalember nagyszerű tette. Földény F. László gyakorlatilag minden fontosat elmond róla sokszor említett, kulcsfontosságú „A lágerekről - kettős perspektívában” c. esszéjében.

A regény főszereplője nemigen ítélkezik, nemigen használja a „jó-rossz” kategóriát, hanem még egy szörnyűséges létállapotban is megtartja a hétköznapi világ tapasztalatait, miszerint mindenkiben vannak jó és rossz tulajdonságok egyaránt. A regény így nem beépíthető Semprun: A nagy utazás c. híres regényével is jellemezhető holokausztsémák rendszerébe – ide tartozik a „Schindler listája” is – nem megfelelő alapanyag a tán hallgatólagosan is alakult-alakított holokauszt-tabu fenntartásához, és nem termeli meg azokat az előnyöket, amikről nem szívesen beszélnek a „kenetteljes humanizmusban”. A ’hagyományos’, moralizáló holokauszt feldolgozások ugyanis többnyire jó bevételt és hírnevet hoztak a körülöttük szorgoskodóknak, nem csoda, hogy néhány ilyen munkáról utólag kiderült, hogy írójuk közönséges hullarablást követett el, mert sikerrel publikált lágertörténetük csupán fikció volt, szerzőik szenvedő alanyként ott – szerencséjükre – soha sem jártak. Bizony beszélni kell arról, hogy a holokauszt kapcsán egy olyan fogyasztói szisztéma alakult ki hathatós segítséggel, mint ahogy pl. később a Star Wars univerzumot megkonstruálták. Csakhogy amíg ez az utóbbinál rendben van, addig az az előző kapcsán ez az irányított konstruáltság nem lehet rendben. Mellékhatásként azért sem, mert a Tie-vadászoknak és a Halál Csillagnak is kialakult a maga rajongótábora, márpedig rájuk nemigen van miért haragudnunk.

A 21. század elejére a kilencvenvalahányéves aggastyánok üldözésével már igencsak morbid jelleget öltő nácivadász központ, a MÁV jogelődjét csak néhány éve beperelő kanadai magyar zsidók, az egyéb, újabb keletű kárpótlási akciók, stb. még mindig azt mutatják, hogy a megkonstruált narratíva, mely szerint a világtörténelemben elkövetett legnagyobb gaztett a zsidók kiirtására tett náci kísérlet volt, még erősen tartani igyekszik magát. Ebben a játszmában nagyon sokan voltak, vannak benne - ahogy Ács Margit írja, az egész nyugati világ.

 Van itt két röviden említendő film is, az egyik a híres ’Tarantino-merénylet’, az „Inglourious Basterds”, amely egy hangsúlyozottan fiktív sztori keretében fordítja egy kiemelkedő műveltségű náci tiszt javára a tiszti becsületszó értelmét. Tarantino nem akart túl sokat markolni, de legalább a sematikusnál jóval erősebben ábrázolt náci tiszt kontra suttyó zsidó kommandós csapat szépen elhelyezett fricska volt a nyugati filmipar náci témájú termékei között. Ugyancsak remek tabutörő, ráadásul német film volt „A bukás”, amely a Führer utolsó napjait, emberi rezdüléseit és személyes összeomlását – vagy tragédiáját - portréközelségben mutatta be.  

Nem lehet említés nélkül hagyni a Koltai Lajos-féle „Sorstalanság” c. filmet sem. Ennek sajnos köze sincs a Kertész-regény elfogulatlan nézőpontjához, ehelyett visszaírja magát a bizonságos klisék közé. A nem túl jól sikerült film csak egy újabb marketing elem a holokauszttal ájtatosan üzérkedő showbusinessben. Ez alól még akkor se lehet fölmenteni a rendezőt, ha ő az egész mutatványt ’komolyan’ gondolta. Már 2oo5-ben olvashattunk ilyen kritikát a filmről (igaz, név nélkül) a habostorta.hu oldalon:

„Mégsem az apró hibák miatt csalódás a film, hanem mert ezerszer használt holokauszt-klisékbõl építkezik, és a vasárnap délutáni családi bûnbánatra és csoportos elmerengésre használatos érzelgõs-haláltáboros filmekhez hasonlóan arra hajt, hogy fokozott könnytermelésre bírja a nézõket.”

Vagyis gondolkodtatás helyett Koltai is inkább manipulálná nézőit, a tudat helyett az érzelmeket próbálva megszólítani. Földényi szerint ugyan a „Schindler listája” legfeljebb jó közepes film lett és giccses is, de végigszenvedve Koltait be kell lássuk, hogy Spielberg még a narratíva fénykorában forgatott sokkal leleményesebb mozit, Koltai idejére a témában már jócskán kikönnyeztetett közönség csak üveges szemekkel és fáradt unalommal bámulja a vásznat, miközben nem feltüzelt érzelmeitől hajtva, hanem ’jólneveltségből’ tudja, hogy mit is illik a film megtekintése után mondani. Amikor már a nyugati filmiparban sem. Koltaiék rosszul ítélték meg a narratíva akkori ’globális’ helyzetét , ha ki merték küldeni a terméket nemzetközi megmérettetésre.

 

Jobboldali értetlenség és feloldása

Ha az ún. „jobboldal” reakcióit nézzük Kertésszel és regényével kapcsolatban, akkor többek közt az alábbiakkal találkozhatunk:

-          Kertész Imre nem szereti Magyarországot

-          Kertész Imre kellemetlen közszereplő, csúnyákat beszél rólunk

-          Miért egy holokauszt-téma kapott Nobel-díjat?

-          A Sorstalanság egy unalmas, száraz vacak

Az inproduktív leantiszemitázás helyett kellene valamit kezdeni a fenti kijelentés sémákkal. Sőt, ahogy korábban említettem, meg is lehett volna előzni ezek jó részét, ha a döntéshozó írástudók közül legalább néhányan fölvállalták volna a regényt – annak elfogadható olvasatait terjesztve.

A gondolkodó emberrel az a baj, hogy nehéz belőle jó fogyasztót csinálni. A gondolkodtató, sőt: „személyisgformáló” (Spiró) regénnyel meg az, hogy bajosan lehet azt egy bólogató fogyasztói tábort toborzó marketingügylet eszközeként felhasználni. Mert az sokkal inkább szinte maga az egzisztencia, s nem pedig manipulálásra használható eszköz. Vári György mondja találóan:

„..(Kertész) a traumával akart valamit kezdeni, és ebből a szempontból a regény esztétikai kvalitásai érdektelenek. Nem kell elhinni, hogy nem foglalkoztatta volna, de alapvetően egzisztenciális kérdés volt számára. Azon vette észre magát, amikor kiadták a Sorstalanságot, hogy lett egy másik értelemben vett egzisztenciája. Regényeket kell termelnie, hiszen regényíró lett, az egzisztenciális élmény kidolgozása tette íróvá, innentől regényeket ír.”

A regény jelentőségét az elbeszélő fiú, Köves Gyuri nézőpontjára koncentrálva érthetjük meg: a holokauszt nagymennyiségű irodalmában nem valószínű, hogy találunk még egy ilyen elfogulatlanul szemlélődő elbeszélőt, aki saját szenvedéseit is mintegy külső megfigyelőként érzékeli, mint egy webkamera. Földényi szerint a fiú képes a bogarak szemével nézni a vele és a körülötte folyó eseményeket. Földényi többször idéz egy kulcsjelenet a regényből, amikor a kisfiú megérkezik a lágerbe, és ott egy német katonaorvos fogadja őket. Az általános zűrzavarban annak mintegy gátat vetve az orvos jobbra illetve balra sorolja az embereket: az alkalmasabbja dolgozni megy, akit betegesnek, gyengnek ítél meg, azokat azonnal halálba küldi (ezt a lágerbe érkező szereplők nem tudják):

"Az orvoshoz is mindjárt bizalmat éreztem, mivel igen jó megjelenése s rokonszenves, hosszas, borotvált arca volt, inkább keskeny ajkakkal, kék vagy szürke, mindenesetre világos, jóságos tekintetű szemmel."

Nem valószínű, hogy ilyesmivel a könnyzacskót nyitogató érzelmeket lehetne manipulálni. Ez a leírás ellentmond annak, amit elbeszélésekből, filmélményekből tapasztalhattunk, ugyanakkor miért ne lehetne elképzelhető egy bizonyos lélekállapotban? 

A továbbiakban kiderül, hogy nemcsak az orvos, de a német katonák is megnyugtatóan hatottak rá, mert a rendet és az az ápoltságot jelenítették meg a számára szemben az összeterelt emberek zűrzavaros, kétségbeesetten kiáltozó, zilált látványához képest. Akik a holokauszt körül történteket csupán elrettentésre és az ösztönök feltétlen irányítására akarták felhasználni, hogy „a jó érdekeket szolgálják’, azok valószínűleg felháborodtak Kertész Imre regényének ilyen sorai láttán.

A Sorstalanság elbeszélője úgy beszél, ahogy nem illik. A regény a ’tabu-állapot’ derekán született az 197o-es években. No igen, de ki rendelte el ezt a tabusítást? Természetesen senki: a II. vh. után nyilvánosan megszégyenített németség megszólalni sem merő tömegei és a szörnyűségekből hamis erényt kovácsoló írástudók (műalkotások serege és persze a hivatalos politikai beszéd) egymás partnereiként járultak hozzá egy megszülető holokauszt-narratívához, ahhoz, hogy arról ne lehessen világosan beszélni. A nyugat társadalmak együtt hozták létre azt a népmesei leegyszerűsítést, hogy az áldozatok mind bárányok, a németek és minden szövetségesük pedig a gonosz farkasok voltak. Ezért tapasztalhattuk azt, hogy ha filmes vagy olvasott emlékeinkbe visszalapozunk, a német katonáknak szinte sosincs arcuk, nincsen semmi emberi megjelenítve belőlük (ismét egy nüansznyi kivétel 197o körül pl. a Kelly hősei c. amerikai film humorosan mutatja be, hogy egy német tank parancsnoka inkább pénzre és életben maradásra cseréli a náciságát.)

A fiatal Kertész fiatal elbeszélője, Köves Gyuri teljesen szenvedélymentesen számol be elhurcolásáról és a táborban eltöltött kegyetlen időkről: világosan beszél, mértéket tartva, az ábrázolásmód majdhogynem mellőzi a megszokott költői képek eszköztárát: nyoma sincs a manipuláció szándékának. Nem törekszik a sokat emlegetett könnyzacskó csapolásra. A mainstream holokauszt narratíva ezzel szemben szentségbe merevíti, egyolvasatúvá teszi az eseményeket, melynek óriási védernyője alatt sokan feljogosítva érezték magukat arra, hogy minden óvatos vagy ártalmatlan kritikai megjegyzést is élesen elutasíthassanak vagy akár leantiszemitázhassanak. Hányan merték egy ilyen európai közegben nyilvánosan kritizálni pl. a „Schindler listája” c. film hatásvadászatát és giccsességét? Földényin kívül nem sokan. Egy jellemző magánsztori, hogy amikor a film ilyen bírálata egy otthoni beszélgetésen szóba került, akkor Vicsek Ferenc egyébként igen derék újságíró édesanyja, Somlyó Zsuzsa azonnal elvesztette a türelmét (redőny le), és érzelmektől feldúlva hajtogatta, hogy „te nem érted azt a filmet! Neked ahhoz nincs jogod! Stb.”. Pedig megfordítva: abban a moziban az ő igazsága is benne volt, nemcsak a Földényié.   

“Az arcuk se volt épp igen bizalomgerjesztő: szétálló fülek, előremeredő orrok, beesett, apró, ravasz fényű szemek. Csakugyan, zsidóknak látszottak, minden tekintetben. Gyanúsnak, és egészükben idegenszerűeknek találtam őket.”

Az az ún. ’jobboldali érzelmű’ elégedetlenkedő, aki az ilyen sorok láttán sem kezd el gondolkodni – a hivatásos, véleményformáló kritikusok persze nem adtak segítséget -, az persze sem nem jobboldali, sem nem baloldali: leginkább írástudatlan tagja a társadalomnak. Az nem jut el odáig, hogy olvassa és felfogja, mit érthet az alatt Köves Gyuri, amikor a koncentrációs tábor „boldogságáról” beszél. A véleményformáló-döntéshozó korabeli, sőt, a Nobel-díjig hallgató kritikus pedig nem jobb nála, mert vagy ijedten vagy cinikusan hallgatott arról a „felháborító”, egyéni igazságról, hogy egyébként annál a képmutató társadalomnál, aminek építésében ez a kritikus is hatékonyan részt vesz a háború után, még egy koncentrációs táborban is adódhatnak őszintébb és boldogabb pillanatok.

Az a társadalmi szereplő segítség nélkül nem fogja megérteni, hogy amikor az idősebb Kertész Imre azt mondja, hogy ő nem szereti Magyarországot, akkor valójában azokról a konkrét emberekről beszél, akik annakidején a regényét agyonhallgatták, akik nem adtak neki a Lukács által is részben felügyelt értelmiségi körökben méltó munkát (már a Sorstalanság megírása előtt sem), akik gyakorlatilag jogfolytonosan ülnek különféle bölcsészettudományos székeikben a mai Magyarországon is, akik egyébként továbbra is cinikusan antiszemitáznak le minden fiatal-Kertész-féle holokauszt nézőpontot.

Az is tény, hogy az idős Kertész Imre magatartása megváltozott, Vári György szerint egzisztenciája lett azáltal, hogy megírta azt a könyvet. Esetleg nemkívánatos egzisztenciája. Utána már ’csak’ regényeket írt. Ebbe a koncepcióba illik az a hipotézis, hogy a Sorstalanság publikálása után jelentős nyomás nehezedett rá a döntéshozó helyzetben lévő hazai zsidó értelmiség részéről. Likvidálni, koncepciós perbe fogni akkor már nem lehetett, tehát negligálták, elfordultak tőle. Hozzá méltó munkát ugye nem kapott, egyszerűen elfogyott körülötte a levegő. Kertész Imre Németországba menekülése és ottani munkássága, a magyarságra vonatkozó meglepő kirohanásai, a Sorstalanság c. film kritikátlan és lelkes támogatása innen nézve a bocsánatért esedező, felnőtté ért, hajdani zsidó kisfiú élettörténete.     


[1] Ritka kivételek közé tartozik Kappanyos András (és valószínűleg Spiró György is), aki pécsi szemináriumain a ’9o-es években már tárgyalta a művet.

Star Wars Hanoiban - Száguldozás a Halálcsillag hasadékaiban

Szeretnéd tudni, milyen lehet a Halálcsillag felszínén száguldozni, kerülgetve az ellenséges ütegek tüzét és a Tie vadászokat?

Akkor pattanj robogóra Hanoiban és irány a sikátorok! Ha reggel 10 előtt vagy délután 4 óra után sikerül  becsapódnod bevágódnod egy ilyen járatba, biztosíthatlak, hogy a felvételen láthatónál sokkal nagyobb számú 'birodalmi kellemetlenséget' kell majd kimanőverezned. 

A felvételen egy pillanatra feltűnik egy B52-es vadászbombázó roncsa is - na hol? Na jó, csak a tavat látni egy pillanatra, amibe belekerült, ahogy odafordul az R2-es.

Ha a Youtube gyorsabb, akkor ITT

Az étkezési kacsaembrió tojás

Nemrég egy blogíró kollega sorolt érdekesebbnél érdekesebb ételeket a világból. Említette a kacsaembrió tojást is, mozgó szemléltetés azonban nem járt a szövegéhez - hozzá is kapcsolódva húztam elő az alábbi felvételt.

trung_vit_lon.gif

Vietnámban ugyanúgy a gasztronómia mindennapos darabja a főtt kacsaembrió tojás, mint Kínában. Az egész országban előszeretettel fogyasztják, bár akadnak kisgyerekek , akik inkább az éppenhogy formálódó embriót hajlandók csak elfogyasztani, a pár napostól irtóznak. Sebaj, idősebb korukra megszokják a héjban tollasodó csibét is. 

Körítésnek vietnámi mentát, kis sót, borsot is használnak, mások menta helyett csíkokra vágott gyömbérrel teszik még finomabbá a falatokat.

De honnan lehet tudni, melyik rejti a finom és tápértékben gazdag csemegét? Több módszer is létezik, a legelterjedtebb, hogy zseblámpával bevilágítanak a tojásba vagy erős ellenfényben kukkolják a tartalmat. Nemrég egy jó kis vietnámi filmben (Lost in Paradise - vagyis inkább Saigonban) az örömlány a vízbe dobást javasolja, mert a kacsát tartalmazó mocorogni kezd a vízben és fixen beáll egy pozícióba. Megint másik pörgetik: amelyiknél bohóc van a dobozban, az sokkal tovább forog körbe a simához képest. 

Na de kísérjük figyelemmel, mit is mond Phó néni erről az ételről:

 

Nyekereg a viet vasút is már több mint száz éve

A viet vasút (Đường sắt Bắc–Nam - szó szerint Észak-Déli Vasútkeskeny nyomtávú létesítmény, francia közreműködéssel kezdődött az építése az 1890-es években először a déli részen, Saigon és környékén.

mozdony_keskenynyomtav_Saigonsmall.jpg

Saigon 3. kerületi vasútállomásán állították ki ezt a mozdonyt - keskeny nyomtávos

Hanoitól Saigonig a vaspálya hossza 1726 km körül alakul a Wikipédia szerint.  Sok szakasznak elég rossz az állapota, s több folyón is az újpesti Északi Összekötő minőségű (2008-ig, amikor is végre felújították), ócska "K" profilú vashidakon megy át az egyetlen sínpár. Ilyen csörgő-zörgő hidat még Saigonban is találunk, a hanoi szimbólumról a Long Bien hídról nem is beszélve. Felsővezeték ma sincs, dízelüzemű mozdonyok róják a fárasztó távot. Hanoiból 3-4 nap alatt le is érhetünk Saigonba. Viszont általánosságban biztonságosabb, mint túl sokat autóbuszozni.  

Ha a legprosztóbb osztályon utazunk, akkor fapadban lesz részünk, plusz ne lepődjünk meg, ha éjszaka álmunkból felébredve vécére mennénk, és alig tudunk: a sokszor dzsuvás padlón mindenfelé szétterülve alszanak a derék utasok. Komolyan vigyázni kell, nehogy rálépjünk egy-egy nyugodtan alvó polgár fejére.

A sorompók aztán még nagyon érdekesek. A félkarú-felhúzós-ellensúlyos nem terjedt el, hanem elhúzható, kerekeken gördülő kerítések vannak, amiket már sokszor akkor elkezdenek visszatolni, amikor még a szerelvény utolsó  kocsijai el sem haladtak az átjáróban. Sok ilyen városi átkelő is kábé olyan szinten van, mint Koltay bakterháza az első magyar CD-n kiadott digitalizált filmben. 

 

Az alábbi videón látható, hogy Nha Trang vasútállomásán napközben, ha szieszta idő van, akkor alszanak még a jegypénztárosok is. Magyar viszonylatban ezt a jelenetet mondjuk a siófoki vasútállomással lehetne behelyettesíteni. Égnek is állna a hajunk, azt hiszem, ha ugyanezt látnánk a jegykiadóban:

 

'Lángoló gitártok' - igen, ez már a miénk, a kisemberé

A Totalcarban szoktak nyavalyogni az újságírók a lekoppintott autókon. Itt meg "egy egy az egyben" lekoppintott gitárt láthatunk, s még a hasonló hangzású név keresésével sem törődtek: egyszerűen és pofátlanul az eredeti, világhíres gitármárka nevét írták rá a hangszerre. 

A zavarbaejtő az egészben viszont az, hogy ezt a darabot bátran ajánlhatnám minden kezdő, sőt, márkával nem törődő, csak játszani szerető (blues-, rock-, jazz- stb.) gitárosnak, mert teljesen jól el lehet bíbelődni  rajta, a nyaka kényelmes, standard méret, nem szól rosszul: nem azok a KGST, 90%-ban szörnyűségek (Musima, Jolana, Orpheus stb.), amiket az 1990-es évek közepéig pl. a Hobby Boltban lehetett kapni annakidején a Deák téren. 

Érdemes meglátogatni a fentebb linkelt Cheesy guitars oldalát. Itt egyénként megemlékeznek "a szar magyar" gitárokról is. Mondjuk a híres (inkább 'hírhedt') "szegedi jazz gitárt" nem látom a listájukon. 

Az üzlet alapja: vidd jó hírét az országnak! Fordítsunk vietnámira! De mit..?

Továbbra is fontos lenne – Magyarország imázsa szempontjából pedig végképp – kiemelkedő magyar szerzők munkáit vietnámira fordítani. Ezen a területen még mindig Csipkerózsika-álomba merül mind a szakma mind azok a potenciális döntéshozók, akik erőből hathatnának erre az igen fontos frontvonalra.

cau-chuyen-vo-hinh-va-dao-bia-1s1-186x300.jpg

Láthatatlan történet, Sziget (Hong Nhung Nguyen)

Írom ezt úgy, hogy tisztában vagyok azzal, hogy az elmúlt években is és jelenleg is zajlanak fordítások. E fordított szerzők azonban szinte kizárólag a magyar klasszikus szépirodalom szereplői, akikre, valljuk be, ne kerteljünk (hanem sarkítsunk), otthon sincs nagy igény, nemzetközi porondon az újbóli bemutatkozást és a hatékonyságot szem előtt tartva pedig még kevesebb. Szép, imázsépítés felől nézve ugyanakkor majdnemhogy haszontalan Hamvas Bélát, Karinthy Frigyest, Márai Sándort, Petőfit pedig huszadszor is lefordíttatni-felfordítani. Nyilvánvaló, hogy minden egyes szerző mellett vannak jogos és nagyszerű érvek. A magyar fél azonban sok esetben nincs tisztában azzal, hogy maga a fordító, aki jól beszél magyarul (nem tudok egyelőre olyan magyarról, aki vietre fordított volna nagyobb lélekzetvételű munkát), jól értelmezi-e a fordítandó szöveget, érti-e egyáltalán nemhogy a tágabb de a szűkebb kontextust, ami a két kultúra irdatlan távolsága miatt még húszévnyi magyarországi tartózkodás esetén is magyarázatokra szorulhat.

GiapVanChung_LeXuanGiang.jpg

Értő fordítóink: Giap Van Chung és Le Xuan Giang

Természetesen a Sorstalanság is megjelent vietnámi nyelven. Két fordító is dolgozott a regénnyel, ám egyikükről kiderült ( többszöri beszélgetésünk során), hogy sajnos nem sok fogalma van arról, hogy mit is ‘fordított’ le az anyanyelvére. Sem a korabeli eseményekkel, sem a zsidó-keresztény viszony roppant komplikált voltával, sem a Nobel-díj körüli hazai, társadalmi megosztottsággal, s a regény körüli, anyanyelvi olvasók nagy részének sajnálatos értetlenségével sem volt tisztában. De ez nem az ő hibája. Egy távol-keleti ember amúgy sem fogja “úgy” érteni az egész problémakört, ahogy egy európai (erről először Földényi F. László írt A lágerekről kettős perspektívában c. úttörő esszéjében).

gusztav-300x167.jpg

A legnagyobb probléma, hogy az ‘újgenerációs’ vietnámiak, akik értik a 21. századi magyar nyelvet és teljes egészében Magyarországon szocializálódtak/nak, nincsenek megszólítva, s talán nem is túlságosan érdekeltek abban, hogy néhány kiváló, magyar munkát vietnámira fordítsanak.

Mivel a fordítások minden esetben az országimázs eszközei is, párbeszédet kellene folytatni a legtehetségesebb, magyarországi, fiatal vietnámiakkal és elsősorban nem a szépirodalom vonatkozásában. Miért? Mert a 21. század elejére összeroppant a klasszikus tudásbázis rendszere és hegemóniája (narratívája), és ugyan a viet felsőoktatásba kerülő elsőévesek rengeteg óraszámban talákoznak a “Ho Chi Minh Studies”-zal , de abból szabadulva már egy igen dinamikus és a jelen vívmányaira figyelő, rendkívül praktikusan gondolkodó közegben léteznek.

Társadalomtudományi munkák, nemzetközi figyelmet felkeltő interdisziplináris szövegek, egyetemeken szekunderdirodalomként is “bevethető”, gazdasági és üzleti sikerkönyvek vietnámi interpretációi felé kellene fordítani a magyarul értő, “értő” vietnámiak  figyelmét.

albert-laslo-barabasi-bursts-the-hidden-pattern-behind-everything-we-do-197x300.jpg

Akit érdemes lenne fordítani: Barabási-Albert László

A klasszikus értelemben vett szépirodalmi alkotások fordítása előtt szakmai egyeztetéseket kellene végezni a leendő fordítókkal, hogy ne legyenek túl nagy elcsúszások, tévedések. Már maga a választás is lehet “tévedés”, amely aztán jó lesz a kirakatba és delegációk látogatásakor lehet őket egymásnak ajándékozni, de valódi terjedése, vietnámi közönsége, köztudatba épülése aligha alakul ki.  Szépirodalmi munkák esetén érdemes elgondolkodni  gyerekirodalom fordításán, akár kettős (angol!-vietnámi), sőt, egyszerűbb esetekben  háronyelvű (magyarul is) publikáláson is. A legfiatalabb generációk, a gyerekek és a tanuló korúak központi helyet kapnak a vietnámi családok életében, a gondolkodó szülők mindent megtesznek az utódok iskoláztatásáért – ennek van egy nálunk régóta ismeretlen oka is: itt szó szerint értik, hogy a gyerekek megfelelő iskoláztatása a lehető legjobb befektetés, ugyanis ők fogják eltartani az idős szülőket, mivel a nyugdíj igen csekély, nem is jár sok mindenkinek.

KovariIstvanTourism-150x150.jpgKővári István (BGF) turizmus marketing előadása Hanoiban (2012)

Barabási-Albert munkája (Bursts) persze elvezet minket a feladat alternatív megoldásához is a nehézségeket felvető magyarról vietnámira való fordítást elkerülendő: Sokkal egyszerűbb olyan, széles körben ismert közvetítőnyelv használata, amelyen adott esetben esetleg maga a magyar szerző írta munkáját, illetve, ami sokkal gyakoribb: angol vagy más világnyelvre fordított, megbízhatóan lektorált műveket kell megismertetni profi, az adott diszciplínákban jártas vietnámi szakember-fordítókkal.

 

Kopipéjszt agyatlanul orrba-szájba

Itt mindig mindent lemásolnak“. Van benne valami. Föladtam nemrég egy hirdetést miszerint túladok a motorkerékpáromon:

 ”I sell my strong Honda Future Neo 125 cc – plus 25 cc makes sense. Vietnamese one, not a fake stuff. It works really well, regularly maintained. Breaks, tires, battery, suspensions rear-front, engine chain etc. changed.

Price is ….”

Stb.  Két órára rá nézem a hirdetéseket, megakad a szemem egy újabb, eladó motorhoz tartozó szövegen:

“I sell my strong Yamaha Nouvo 11o cc. Vietnamese one. It works really well, regularly maintained. Breaks, tires, battery, suspensions rear-front, engine chain etc. changed.

Price is ….”

—-

Ennél mókásabb másoló, aki fából vaskarikát csinált, amikor egy általam egy képszerkesztő programmal átalakított, máshol publikált képet rakott ki Liszt Ferenccel kapcsolatos cikkéhez egy tekintélyes, vietnámi online magazinban. A szépséghibája, hogy a képlopónak nyilvánvalóan halvány gőze nem volt arról, hogy az elcsent jpg file-on csak Liszt feje van, a többi pedig Moog, a híres szintetizátor guru környezetéhez tartozik – az ő feje helyére vágtam be Liszt Ferenc portréját. Így megy ez.

LisztMoog_baomoi1.jpg

 

LisztMoog1.jpg

Nyilvános megalázás az áruházi tolvajoknak

Nem vacakolnak sokat a rajtakapott áruházi szarkákkal a vietek. Ha azonosították az illetőt, behívják egy kis elbeszélgetésre az irodába, s miközben fotót is készítenek róluk, egy papírlapot kell maguk elé tartani, amelyen elolvasható, mit is próbáltak elcsenni a boltból. A kép Saigon 8. kerületében készült egy élelmiszerbolt bejáratánál.

IMG_20130325_174159-001.jpg

Videón itt: 

 

"- És mi látszik a piszoárban?
- Látszik egy tüskés hát!"

A fogkeféé. A Mirr-Murr mese itt ilyetén íródik át. A kép egy 7. kerületi - szintén Saigon - motelnek csúfolt vállalkozás földszinti mosdójában készült. A személyzet tartja keze ügyében a tisztálkodási szereit. 

IMG_20130404_124734-001.jpg

Alapvető információk Saigonba vagy Hanoiba érkező turistáknak

Állandó információk

 

Érkezés Hanoiba (Noi Bai Airport)

- Vegyél telefonkártyát a reptéren a földszinti részen és aktiváltasd az eladóval:

Viettel, Mobifone, Vinaphone – 60-70 ezer dong a kártya, ez már tartalmaz beszélgetési időt is. A telefonálás Vietnámban jelentősen olcsóbb mulatság, mint odahaza.

Utazás a reptérről Hanoiba

- taxi: kerülni kell a kis vackokat, az Airport Taxit, a Mai Linht vagy a Hanoi Taxit kell keresni, de ott vannak szem előtt. Leszólítgatós odarohanós embereket utasítsuk el, hacsak nem látszik, hogy a taxitársaság egyenruhgás alkalmazottja – ők nem tolakodóan kínálják a szörviszt

tarifa: 270 000 dongtól fölfele

- “okos” megoldás: ha kimegyünk az üvegajtón, akkor jobbra kb. 50 méterrel odébb áll meg a Jetstar és más egyebek buszai: 40 ezer dong körül bevisznek a központba

- “bevállalós” megoldás: “városnéző”, helyi járat. A 17-es számú busz épp a híres Long Bien-hídig fog minket ‘repíteni’ kb. 5 ezer dongért (kb. 55-60 jó magyar forint)

 

Nagyobb gond esetén meg lehet csörgetni a nagykövetség ügyeleti mobilját: +84 90 340 9660 - de itt a teljes cím (még érvényes egy darabig)

360 kim Ma street Daeha Business Center, 12th floor Ba Dinh District
Hanoi VIETNAM (Hanoi – P.O.Box 18)
Telefon: +84-4-3771-5714
+84-4-3771-5715
+84-4-3771-5718

Saigoni variáció

- Taxi:  Mai Linh, Vinasun, a többivel óvatosan. Simán lódítanak. Ha a magyar taxist rafkósnak ismertük meg, akkor ez itt többszörösen igaz!! Nekik is van beépített órapörgető kapcsolójuk, ne legyen kétségünk. Tarifa 8-10 uSD körül van

- “okos”: 152-es busz, aminek persze a tábláját nemigen fogjuk megtalálni (lehet, hogy rafkós taxisok tüntették el valamerre). Ha kijöttünk az üvegajtón, akkor 5-10 métert menjünk jobbra és várjunk. Egy szóló busz for érkezni 10-20 percen belül, ami a központba visz 5 ezer dongért. Ez sokkal rövidebb út, mint Hanoi esetén.  Saigonban a reptér gyakorlatilag a város része. Európai fejjel érthetetlenül közel engedték építeni a házakat meg a pléhtanyákat a repülőtér köré.

 IMG_20121231_082434.jpg

Találós kérdés - Alien vs. VW Scirocco

Igen, a kép „megfejtése” kicsit problémás idekint, hiszen amikor az Alien kultfilmmé vált a nyitottabb országokban, akkortájt a vietek leginkább Ho apó kalandjait láthatták képernyőn sokféle feldolgozásban vagy valamilyen más, hazafias-militáns alkotást. És néhány örökzöldtől eltekintve nemigen néznek régi filmeket, akkor sem, ha az amerikai (imádják az amikat - 'soha nem felejtő' magyarként meglepő?).  Azóta sokminden megváltozott itt, Hanoi intaktsága, érintetlensége nagyjából a ’9o-es évekig tartott. Találkoztam több, visszajáró vagy folyamatosan itt élő külföldivel. Általában fanyalognak, hogy régen minden jobb volt itt. Szép az, amikor egy 1o éve itt élő amerikai tanár ember mond ilyesmit. nyugati nyugatiakra is jellemző a nosztalgia, úgy látszik.

AlienScirocco.jpg

No de a kép. Giger képzőmívész „rémálma” ez az Alien-fej, ami így konkrétan a filmben ugyan nem jelent meg, de nagyon jellemző a formája, a hangulata. Csodálkozom is, hogy a sok „fauvé fannak” nem esett le a Scirocco dizájnjáról, hogy az bizony egy Alien. Így aztán nem csoda, hogy egy vietnámi polgárnak meg pláne nem.

 

A Volkswagen ugyan nem gyakori errefelé, de ez a kivagyiságát mutogatni szerető észak-viet (hanoi) társadalom – erről még lesz szó – azért jól ismeri a márkát (persze nem azt, amiből Róka jól bevásárol az Üvegtgrisben).

 

Fotókiállítás homoszexuális párokról – Hanoi Goethe Intézet

A rózsaszín megoldás
(The Pink Choice – Maika Elan kiállítása)

Tavaly augusztusban már meleg felvonulás is volt Hanoiban, igaz, nagydobra nem verhették, bár a nemzetközi sajtó több helyen is nagy örömmel kommentálta az eseményt. Azt egyébként az “Első Meleg Büszkeség Parádénak” hívták, hisz valóban, ilyesmire nem kaptak még sohasem engedélyt az azonos neműek iránt vonzódó vietnámiak. Érdemes lenne kutatni a történetét, hogyan is kezelték a kérdést a megelőző időkben – többnyire persze “sehogy”, vagyis nem beszéltek róla.

IMG_20121117_193625.jpg

“A rózsaszin megoldás” c. kiállításra a hanoi Goethe Intézetben kerülhetett sor, áttételesen utalva Németország itteni tekintélyére is. A fotók esztétikai minőségével valószínűleg nem volt gond, bár a fényképkészítők millióinak milliárdnyi pillanatképe között élve napi vizuális-internetes életünket, egyszeri kiállítás-látogatóként nehéz bármiféle művészi különlegességet fölfedezni a bemutatott képeken. Itt leginkább a témaválasztás, nem pedig az esztétikai minőség vagy művészi közlésmód számíthatott a legnagyobb érdeklődésre, ezt tükrözték a hallgatóság kérdései – a külföldiekéi is -, mint pl. ‘hogyan fogadták a szülők, amikor kiderült, hogy a lányuk leszbikus’ vagy ‘hova járnak kikapcsolódni az azonos nemű párok’ stb.

Látszólag nagyot kanyarodva érdemes elgondolkodni, hogy milyen egyéb olvasata  lehet még egy ilyen LGBT (Lesbians, Gays, Bisexuals and Transgenders)-eseménynek Vietnámban.

Geopolitika a 21. században (2010 december) című tudományos folyóiratban  jelent meg Dr. Pham Van Minh Vietnám Kína-politikája c. írása., amelyben a szerző összefoglalja, milyen megoldásokkal operálnak Hanoiban Peking vonatkozásában. Ezek az egyensúlyozás, a kockázatcsökkentés, az ún. farvízen evezés, a bevonás és a behálózás. Mivel egy homoszexualitást mint témát kiemelő fotókiállításnak elsősorban politikai üzenete van , ezért annak valószínűleg összhangban kell lennie a felsorolt Kína-stratégiákkal vagy azok valamelyikével. Mert egy pillanatig nem lehet kétséges, hogy az LGBT-szimpatizánsok és rendezvényeik valójában csak eszközei a körültekintően külpolitizáló hanoi vezetésnek. Ebből a legjobb esetben is csak a ‘rókafogta

IMG_20121117_195111.jpg

csuka’ helyzet kialakulásáig-kialakításáig juthatnak el a felek – és/vagy az egymásra utaltságig. A behálózás Minh professzor jegyzetében arra utal, hogy bizonyos trendek nemzetek fölé kerülnek vagy ilyen státuszba tartanak, így alakul ki egyfajta egymásra utaltság és ellenőrzés, amelyben Kína sem léphet az LGBT nemzetközi nyilvánosságának figyelmen kívül hagyásával, s ezáltal az e szubkultúrában osztozó, általában rendkívül tudatos, véleményformáló kínai és vietnámi csoportok a kölcsönös szimpátia viszonyába pozicionálhatják magukat, amely valószínűleg elutasítja az agresszív fellépéseket egymás irányában. Előkerülhet itt a felsoroltak közül más stratégia is, pl. az egyensúlyozás, hiszen az LGBT-jelenséghez való toleráns viszonyulással gyakorlatilag a nyugati demokráciák liberális szárnyainak Vietnám-támogatását erősíthetik a nemzetközi térben.

A kiállítás elvileg a párok közös tevékenységeiről örökített meg pillanatokat, nekem kissé szomorkás kimerevítéseknek hatottak, az egyetlen, humoros kép az utolsó előtti, ‘jellemző LGBT színvilággal’:

pinkchoice.jpg

IMG_20121117_193252.jpg

Maika Elanról (Ms. Nguyen Thanh Hai) itt lehet olvasni

Találós képecske

Rájön az Olvasó, mi ez?

bao cao su

Nem olyan nehéz. Egy - kis jóindulattal kettő - antibébi reklám. A baloldalin kotongumit népszerűsítenek, míg a másikon az amúgy kötelező seregbe lépés jelentené az ideiglenes megelőzést.

————————–

Weddingfakechurch

Olyan vidáman féjkelgetnek mindent össze-vissza, hogy öröm nézni. Ezen a csodás képen a legcsodásabb az odafotosopolt “Happy Wedding” transzparens – a templomajtó fölé. Igen. Éppen oda. Jól mutat az IHS fölött – talán a ‘házasság az emberek megváltója’.

Egyébként az átlag amcsi filmekkel is ez a gond. Akkor érnek véget, amikor az igazi életben a problémák elkezdődnek. Bruce Willis a film végére összejött a nőcivel, na de mi lesz utána? 

Feng Shui - amikor az már nem tűnik ésszerűnek..

Ez a kis videó egy hanoi utazási irodácskában készült. Kérdeztem a hölgyet, hogy miért nem tesznek több vizet abba a pohár.. izé akvárijomba, jót tenne a két darab halnak benne. A hölgy azonban komolyan csóválta a fejét, s mondta, hogy azt bizony nem lehet, mert a ‘Feng Shui szerint’ nem jött el még annak a napja. Rossz idő is van odakint és ma nem lehet vizet tenni oda bele. És holnap? Nem, még akkor sem. Talán majd jön a Mester a jövő héten és megmondja a frankót, melyik nap az igazi. Talán még akkor élnek majd a halak.

Élelmiszerbiztonság? Hát.. igény az vóna rá..

Röviden azt lehet mondani, hogy nincs, bár igény az volna rá. Erről árulkodnak többnyire a csomagolások feliratai, miszerint pl. a tej 100% természetes tejből készült (UHt dobozban tárolják már szerencsére a hazait is), a nagyáruházi csomagolt zöldségekre meg rá szokták írni, hogy “tiszta forrásból” stb. A városi legenda azonban azt állítja, hogy a hazai Vinamilk kínai tejporból készül, amivel több baj is lehet. Sok vietnámi szerint a kínai tejpor lehet lejárt szavatosságú, rossz minőségű vagy vegyszereket túlzott mennyiségben tartalmazó import áru. Ugyanezt gondolják az onnan érkező, pompás megjelenésű gyümölcsökről, vagy a helyben sütött, de állítólag túlnyomórészt kínai lisztből készített pékárukról is.  A közhangulat Hanoiban amúgy is feszült, ha a kínai-vietnámi kapcsolatokról esik szó, volt, amikor a sokkal kisebb fél is durván föl mert lépni, pl. a ’70-es években, amikor a hanoi óváros hagyományosan kínai kereskedők lakta utcájából mindenkit “haza” zavartak küldtek. A szóbeszéd szerint olyanok is akadtak a politika áldozatai között, akik maguk ugyan kínai felmenőkkel bírtak, de nem beszélték már a nyelvet – viet volt már az ő anyanyelvük is.

 

A vegyszermentes zöldségtermesztés sok civil szervezetnek feladott lecke már egy ideje, hogy hogyan is vegyék rá a parasztokat, hogy inkább az őseik megoldásait használják a földeken. Nem könnyű ezt beláttatni velük: a sok hozzáadott kemikáliától a növény gyorsabban nő, nagyobb és szebb is lesz – naná, hogy több pénz folyik be így a családi kasszákba. Olyan ez, mint vulkán tövébe építkezni. Mindenki tudja, hogy nem jól van ez így, de vesszük, esszük a termékeket odahaza, étteremben, utcai árusnál, barátaink házibulijain vagy hivatalos rendezvényeken. Néma, egymásra mutogatós szerződés ez az ördöggel, amelyben végülis mindenki rosszul jár. Azért a paraszt Vietnámban sem hülye: van neki családi éléstára, elkülönített földecskéje is, amelyen mértékkel használja a vegyszereket – az övéit az innen származó terményekkel látja el.

Ebből az utcából zavarták haza a kínaiakat (Ta Hien utca)

 

No, de turistaként nem kell izgulni, 1-2 hét “kínai kaja” után visszatérhetünk a megszokott, hazai GMO-s étrendünkhöz meg a marhára festett disznóhúshoz. Érdemes egyébként az itteni, főtt disznóhúst megkóstolni, mert más az ízvilág, a kövérje pedig kifejezetten ízletesebbre sikeredik az itteni fűszerezéstől.

- See more at: http://www.demhanoi.vn/category/utazas/#sthash.Jf8pVJTX.dpuf

Buszozás belföldön és a szomszédokhoz

Hanoi kiindulások

 

Miért busz? Belföldön ez a legolcsóbb közlekedés, több helyre eljutunk vele. Nagy társaságokat választva nagyjából biztonságosak, a buszok műszaki állapota megfelelőnek mondható. Friss hír: az egyik legjobbnak mondható társaság, a Phuong Trang egyik járata a múlt héten tragikus balesetet szenvedett Dalat közelében, meghalt 4 utas. 

 

Hátrányok: ráz. Nem akkor megyek pisilni, amikor akarok. Van ugyan vécé több buszon is, de azokat csak végszükség esetén erős idegzettel. Képzeljük el, ami a hepehupákon történhet velünk, kezünkben egy locsolócsővel.. És a lányoknak sem egyszerűbb.

Ezek a vietek azt hiszik, hogy a légkondi az olyan menő, hogy feltétlenül állandóan és a leghidegebb fokozaton kell működtetni. Legyen nálunk pézsé vagy hasonló, hogy a fejünk felett lévő légbeömlőket be tudjuk tapasztani, ha érzékenyek vagyunk a hidegre, mert sokszor töröttek és nem lehet öket elzárni.

Függönnyel tapasztott légkondi nyílás..

Hangszennyezés: előfordulhat, hogy bömböl valami zene vagy film. Udvariasan és mosolyogva  kérjük meg a sofőrt, hogy csavarja lejjebb: “nyák nai ón kvá!” -  hangos a zene!

Lábszag általában nincs (a cipőt le kell venni az ajtóban), adnak takarót, a normálisabb társaságok egy kis palack vizet is.

Hosszabb utakon biztos, hogy többször is meg fogunk állni, van, amikor csak a mezőn, aztán ki merre lát, megy dolgát végezni. A vietek ebből nem csinálnak ügyet. Mindenfele láthatunk a szélbe pisilőket.

Sokféle desztináció közül válogathatunk, több társaság dolgozik, országosan a Sinh Tourist (korábban Sinh Café volt a nevük) adja a legjobb árakat hanoi indulások esetén.

A belváros-szerte található kisebb irodákkal vigyázni kell: nem biztos, hogy a legjobb árat fogják adni. Pl. 2012 őszén egy Hanoi-Vientiane (Laosz) buszjáratra a fent nevezett irodától 25 dollár körül lehet jegyet kapni, egy noname irodánál ugyanez lehet 30-32 dollár is. A busz maga lehet béna és jobb is. Béna alatt a laoszi rendszámú, csecsebecsékkel (na jó, szokásból és vallásból eredő díszítések) tarkított Hyundai meg Daweoo buszokat értem - igen, úgy néznek ki, mint Antal Nimród Kontrolljában a metró vezetőfülke, kettesével egymás mellett elhelyezett fekvőhelyekkel. Ugyanis ez egy “alvós” busz.

Laoszi nagymama ágya. A buszon

 A menetidő lehet egy nap, de lehet, hogy csak 17 óra. Az attól függ (útépítések, terelések, kerülgetni való tehenek mennyisége az úton stb.). Jó gyomor nem árt. Ez nem árt ez a jobb buszhoz sem: viet rendszámú, kétszintes alvós buszok, ugyancsak Dawoo vagy Hyundai márkák. A fekhelyek egyesével vannak elhelyezve 3 sorban 2 szinten. Legfeljebb 178 centi magasságú utasokig kényelmes, afelett folyamatos testhelyzet változtatásra vagyunk ítélve (tapasztalat). Jobb az alsó helyeket választani, mert ott ugye kisebb az amplitúdó.

A nagyobb csomagokat engedhetjük a busz hasába, biztonságban vannak, nem fogják kinyitni. Cetliket tesznek rájuk, ha normális céget sikerült választanunk. Pénz, iratok mindig legyen nálunk, akár kistáskában a nyakunkban.

- See more at: http://www.demhanoi.vn/category/utazas/#sthash.Jf8pVJTX.dpuf

Ha neki dőlsz, kidől - horror falvékonyságok

Az éghajlatra és a telekárakra hivatkozva igen béna minőségű egy átlagos vietnámi lakóház kivitelezése. Felhúzása töredékébe kerül egy hasonló alapterületű, kontinentális körülmények között épített háznak. Harmincnyolcas, sőt negyvenes tégla 10 centis polisztirol szigeteléssel mint alapkövetelmény? Bruhaha. Jó, ha tízcentis az a fal 1-2 centi vakolattal, amiben már a díszítőréteg is benne van. Persze, hideg nincs, de hőség annál inkább, márpedig szigetelés ahhoz is úgyanúgy dukálna.

 



A vázat adó betonoszlopok, erkélytartók is igen vékonkák, mondjuk jól telenyomják betonvassal. A földterület drágasága miatt tehát hártyaszerűek a falak, hogy nagyobb belteret nyerjenek, de ha nem az összeépült (miközben azoknak is van önálló homlokzata legalább), hanem különálló fallal, falakkal rendelkező házakat vizsgáljuk, akkor megdöbbenhetünk például azon is, hogy a légkondit szinte folyamatosan üzemeltető házak milyen óriási mértékben pazarolják az energiát. Nagyobb bank- és állami épületek előtt elhaladva érezni, hogy azok konkrétan hűtik az utcát. Nemcsak a falak minősége és szigetelése, de a felhasznált nyílászárók is általában pocsékak. Hőhíd? Ugyan már! Sima zártszelvényből hegesztett, festett vaskeretekben figyelnek a szimpla ablaküvegek, sokszor szép páralecsapódástól homályosan. Thermopan üvegezést itt nem használnak még a németnek mondott, műanyagprofilos nyílászárók esetében sem. 

A képeken látszik, hogy használnak Ytongot vagy legalábbis ezen a német technikán alapuló habkövet. A probléma az, hogy az Ytong 8 cm-es vastagságban nem igazán erős. Ezt így válaszfalnak, belül lehetne alkalmazni.

Ezek a házak Saigon határában épülnek, kifejezetten alacsony jövedelmű családok részére. Amikor fölkerül a parasztvakító díszítés, még valahogy ki is néz, de fene tudja, hogy például a hegesztett tető és tetőtartó mennyire bírja majd a páratartalmat. Mindenesetre jó meleg várható a második szinten a "Lindab" (fémtető) alatt. 

Vietnámiként máshogy látszik Magyarország

Nem voltam egyetlen magyar politikai oldalnak/pártnak sem a kedvezményezettje, és a sok zavaró szövegen keresztül nehéz is látni, ki miben tudós. Ez a trafikos jelenség - sok blogger kolléga írja - viszonylag tisztán mutatja a dolgok működését.

 

A fika a trafikban rejlik

Megannyi értekezés olvasható bloggerektől hagyományos újságírókig mindenkitől a nyuszika rokonainak és baráti körének legfrissebb üzletszerzésével kapcsolatban. A felháborodás normális, az elosztás pedig a szokásos, illetve meg van spékelve egy kicsit annak csupán sztereotip, sarkítva való eltanulásával, hogy hogyan és kiknek lehet részesülni a zsírosabb falatokból a kondérnál.

Jobban tette volna Bächer Iván ezúttal is, ha kicsit messzebb próbál rugaszkodni a fájától, s nem egy zsidókkal kapcsolatos tárcát emelt volna a tárcájába. Hogy példálózzon.

Mert vannak nagyon ostoba mesék, városi legendák arról, hogy hogyan és kik kaphatnak állást egyes ügyvédi, tervező irodákban, esztétikai-mozis kiadványoknál ésatöbbi. Rákosi kormányáról nem is beszélve. Mert ezek a mesék előzték meg a Fidesz-korszakot. Na és akkor itt jön a 'spékelés'.

A magyar átlagpolitikus átlagosan ostoba, csöppet nem emelkedik a közösségi oldalak lájktengere fölé. Ezért hiányosan és rosszul tanulta meg a leckét, a házi feladatot pedig félig elsumákolta - félig elcseszte arról, hogy kik kerülhetnek jó pozíciókba akár gazdasági, akár politikai karrierépítőként, vagy csak 'sima' bölcsész-okoskodóként és zenészként. A lecke helyes megoldása az, hogy aki tehetséges és szorgalmas. Ő látott azonban ellenpéldákat is (akadt ilyen a dumapluralizmus bevezetése után is), bonyolították a feladványt az olyan esetek, amikor két alkalmas jelölt közül 'mindig' a rokont vagy az ismerős ismerősét választották, s ebből aztán masszívan összeállt a hétköznapi okosság. A sztereotípiája a hatalom gyakorlóiról hát régóta készen állt, s ezt mint az egyik legfőbb életbölcsességet - e téveszmét - gyakran megvitatta barátaival és üzletfeleivel, hogy amikor ő lesz a soros, akkor maradéktalanul leutánozza a (rosszul) eltanult módszert, sőt, még rá is szór egy lapáttal, biztos, ami tuti.

Gyakorlatilag sok jó kaja készül úgy, hogy véletlenül elcseszik vagy rosszul tanulják meg a receptet.

 

Crosstown Traffic

Hogy a készülő étel milyen lesz, azt nem tudjuk, nehéz igazából előre látni, s szerintem zavarják a látási-ízlelési viszonyokat az oktalan vagy inkább túlságosan elfogult tollforgatók is. A Bächer által citált-kerekített történet ugyanis erőszakosan - hiszen ráadásul dupláz - tartaná köztudatban az antiszemitizmus jelenségét, miközben felhasználja, hisz odadobja az áldozatokat egy olyan kutya elé, amelyik baromira nem izgul rá egy répára.

Nem, kedves Iván, furcsa dolog, hogy előszedsz és rálicitálsz egy szomorú, zsidókkal kapcsolatos történetre, mert e ténykedésed visszaüt az áldozatokra, s ezzel éppen a szörnyű sztereotípiák egy pillérét betonozod újra. Miért, Iván? Mert Bástya elvtárst már senki nem akarja meggyilkolni? Át kéne már evickélni ezen. 

Mégvalami, ha nem inged, ne vedd magadra. Neked hány munkalehetőséged adatott az életben kizárólag csak a saját tehetséged és szakmád alapján, és hány esetben 'szóltak' neked és/vagy az érdekedben? Van valami örök romantika az esélyegyenlőség hirdetésében, nem?

------------------------

Komment közösségi oldalról:

"Igazán boldog lennék, ha az antiszemitizmus jelenségét a mai Magyarországon pusztán Bächer Iván írásai tartanák a köztudatban. Sokkal elviselhetőbb és élhetőbb hely lenne. De amikor a szájunk széléig árad már a sár, igazán nehéz visszafogottan és privát érzelmeinktől nem befolyásolva megnyilatkozni. Szvsz ebben a kontextusban nem a zsidó szál a lényeg, hanem a folyamat párhuzama. Abban pedig, hogy ki tud kevésbé elszakadni a saját fájától -és itt szándékosan nem engedek a saját sztereotip általhallásaimnak és magamra erőltetem azt a bizonyos ékezetet- nem gondolnám, hogy a kedves blogger tapasztalatai tömörebbek. Tudom, hogy nehéz objektíven nyilatkozni egy gigantikus szarkupac alól, de azt sem gondolom, hogy a világ túlsó feléről kellő saját tapasztalat hiányában -hiába tisztítja a rálátást a távolság- meg lehet mondani a trút."

Kiegészítés:

Különbség van elkötelezett és elfogult baloldaliság között. Nincs egyikkel sem baj, de Bacher ha ma kezdené ezzel az elfogult stílussal, inkább 'bloggerféle' lenne, mint sokan a közmédia jelenlegi munkásai közül. Bacher csupán a 'visszacsapódó illeszkedés, mint íjé és lanté'. Nem látom a lényeges nézetbeli különbséget az ő vagy egy erősen jobbos publicistaé között. Nem faji alapon történik a trafikos biznyec, bár a kísértés erősnek bizonyult, hogy a párhuzamot onnan hozza, ahonnan. Pedig meg lehetett volna említeni a gazdák rendszeresen lesöpört padlásait, a kuláklistát és más egyéb államosításnak hívott einstandokat is. A nagyszüleim étkezdéjét is az '50-es években vették el. Ezek is mind párhuzamok. Nem a `trafikos eljárással` kapcsolatos aggályai a 'rosszak', hanem az, hogy Bacher részéről ez alkalomnak kínálkozik arra is, hogy - ráadásul duplán - antiszemitázzon. Holott a kiinduló trafikos jelenség ennél egy sokkal általánosabb emberi szerveződési formát fed föl, amelyet pl. egy demokrácia igyekszik mindig is legalább a felszínen semlegesíteni.

Kórházi bukósisak koponyalékeléshez..

Hogy ki adhatott engedélyt egy ilyen bukósisak kereskedelmi forgalmazására, rejtély. A hosszú haj még mindig jellemzi a lányok 98%-ának hajviseletét. Ezeken a lyukakon az ki is fér, egy balaset azonban jócskán "befér" a közlekedésbiztonságilag komolytalan terméken. 6-700 Ft-nak megfelelő kagylóért a miénk lehet egy. 

Saigon el fog süllyedni?

Saigon tengerszint feletti magassága a nulla és a 16 méter között változik, átlagban azonban legfeljebb 2 méter. Ez így önmagában még nem lenne akkora probléma, több tényező együttes hatása azonban meglehetős aggodalomra ad okot a szerteágazó döntéshozók felelősséget érző tagjai számára.

Saigon déli része mocsaras, apró patakokból, tavacskákból álló terület - mondhatni elzárt tabu kéne legyen a giga-mega építkezési vállalkozások előtt - amelyre a nagyfokú népesedés miatt egyre nagyobb szükség lett az utóbbi évtized folyamán. De sajnos nemcsak a kisebb családi házakat építőket engedték oda, hanem nyilván a 'megfelelő csatornák megdolgozásán' keresztül már hosszú évekkel ezelőtt megkezdődött a terület ipari mértékű - nem ipari - birtokbavétele. A 20-30 emeletes normál és luxus apartmanokkal kombinált irodaházak azonban a hétköznapi lakásvásárlók és  úgy általában a polgárok számára láthatatlan veszélyt jelentenek a környezetre. Ezek a nagy lakóházak, bevásárlóközpontok és egyebek ugyanis brutális méretű mélyalapozást igényelnek, amelyek egyszerűen kiszorítják, eltüntetik a természetes vízelnyelő területeket. A sok, négyzetkilométerekről kiszorított víz nem tud beszivárogni a talajba, de cserébe megjelenik az utakon és az alacsonyabbra épült házakban is.

 

A videón az egyik 7. kerületi, esti, megszokott tájképet láthatjuk

Az elmaradt átgondolt településfejlesztés értelemszerűen elmaradt egyik első fázisa kellett volna legyen a csatornarendszer modernizálása és bővítése. Mindenekelőtt. Ennek hiánya a másik tényező, ami az ember által leginkább befolyásolható faktorok között szerepel. Egy településfejlesztési koncepció elkészítése sokkal durvább, mint mondjuk megírni a "Gyűrűk ura összest", már egy kisváros esetében is. Saigonban ezzel szemben még azt sem tudja senki megmondani, hányan is élnek ott, valószínűleg már a húszmilliónál járhatnak. A város déli, mocsaras területeinek felmérése valószínűleg eredményezhette azt a javallatot, hogy mégha modernizálják is a csatornahálózatot, akkor sem szabad mértéktelen ingatlanfejlesztésekbe csapni arrafele. Dehát ki figyelt erre oda, amikor a megfelelő hivatalokban egyre adták a kilincset egymásnak a dúsgazdag, külföldi cégek. 

q7 sinking houses.jpg

Ezek normál családi házak a 7. kerületben. A baloldali a 2006-os építése óta 5 cm-t süllyedt. Lemérhető, ha a középső repedést nézzük. Eredetileg nem volt rés a házak között, aztán ahogy megindult a baloldali, elvált a festék és mérhető a különbség évről-évre. Rengeteg ház szenved attól, hogy nem tudták kiszámolni (nem is készülhettek rá), milyen mély alap is kell a biztonságos építkezéshez a gigafejlesztések hatásait (is) kompenzálandó a "mocsári" altalajról nem is beszélve. 

 

Mindezeket a bajokat tetézi tehát a város természetes adottsága vagyis alacsony fekvése és a klímaváltozással járó tengerszint-emelkedés, valamint a néha döbbenetes mennyiségű leeső csapadék.

 Az ICEM - Nemzetközi Környezetvédelmi Menedzsment Központ egy tanulmánya szerint 2050-re a Saigon körüli mezőgazdasági területek 70%-a víz alá kerül, jelentős sósvíz betöréssel kiegészülve. Ugyan már korábban is védekeztek gátemeléssel, amely átmenetileg segítséget nyújtott 2008-ban az azt megelőző pár év árvizeihez képest, de a 7-8-2. (déli, dél-keleti) kerületek építkezései miatt új területeken bukkant fel a víz. Az OECD szerint Saigon a világ 10, árvíz és süllyedés miatt legveszélyeztetettebb városa között szerepel.  A Saigoni Nemzeti Egyetem Geoinformációs Központjának jelentésében az áll, hogy az utóbbi 10 évben a város több területe 20-30 centimétert süllyedt, miközben semmi jel nem mutat a megállásra.

Legújabban holland szakértők javasoltak egy túlélési tervet a városnak, amely ráadásul az eddigi koncepcióknál olcsóbb megoldás lenne.

 

Forrás: http://english.thesaigontimes.vn/Home/business/other/23070/, http://www.dredgingtoday.com/2013/03/22/dutch-experts-present-ho-chi-minh-city-flood-defence-plan-vietnam/

süti beállítások módosítása