Adott a képen látható úr. A hír pedig az, hogy ő elhagyja az országot. Rögtön egy erős indokkal nyit:
„ Ízlésem ellen való az is, hogy a közbeszédben folyamatos méltósággyalázás zajlik. Csupán jelentéktelen nézetkülönbségek miatt olyan hangnemet engednek meg egymással szemben, ami kulturált társadalomban elfogadhatatlan.”
Na, akkor el kellene mennünk és megkérdeznünk az egykori modelljeit, hogy ő maga milyen szép példával járt elő a 'munkahelyi' kommunikációban. Ha az arrogáns, lekezelő és megalázó stílus miatt ma lehet a Fideszhez kapcsolódó egyes alakokat kritizálni – egyébként jogosan –, akkor egészítsük ki ezt a sajnálatos jelenséget azzal, hogy e derék stílust és viselkedést bizony például ettől a fent ábrázolt alaktól is eltanulhatták a jelenlegiek nagyjából a 90-es évektől, amikor elkezdte a hüppögéseivel tűzdelt „mászolygását” a szakmában.
Tulajdonképpen még elég higgadtan is csak azzal a szólással lehet élni, hogy nem sül le a bőr a képéről, amikor „méltósággyalázásról” mer beszélni. A divat, a modellkedés, a kifutó szemfényvesztő és léha világa mindig is vonzotta a tudatlanabb fiatal lányokat, akik évről évre folyamatosan biztosították e kreatúra számára is a friss, ingyenes munkaerőt. A recept egyszerú volt: a már 1-2 éve neki vonulgó/nagló lányokat el lehetett küldeni, a tandíjukat ledolgozták, jöhettek mindig az újratermelődő, tudatlan és kíváncsi báránykák. Alacsony rezsi, szép nők között a 'fényben'. Még akkor is, ha ennyire melegnek látszik valaki. Ej, de szép is ez.
Sok évvel ezelőtt, amikor még lehetett kapni a Mátyás király meséi c. gyűjteményt, a sok elmés sztori között szerepelt ez is: Egyszer Mátyás udvarába egy messze földön híres művész érkezett. Tudománya az volt, hogy egy zsák borsót hiba nélkül tudott szemenként áthajigálni a kulcslyukon. Miután nagy kíváncsian összegyűltek a népek, a híresség nekilátott, és csont nélkül kivégzett egy zsáknyi borsót a kulcslyukon át. Az udvar hangosan, nagy ovációval ünnepelte a mutatványt, aki boldog vigyorral fordult Mátyás felé a jutalomért. A király bőségesen meg is jutalmazta e hasznos tudományért a művészt: „Adjatok neki egy zsák borsót, aztán menjen Isten hírével”.
