A rózsaszín megoldás
(The Pink Choice – Maika Elan kiállítása)

Tavaly augusztusban már meleg felvonulás is volt Hanoiban, igaz, nagydobra nem verhették, bár a nemzetközi sajtó több helyen is nagy örömmel kommentálta az eseményt. Azt egyébként az “Első Meleg Büszkeség Parádénak” hívták, hisz valóban, ilyesmire nem kaptak még sohasem engedélyt az azonos neműek iránt vonzódó vietnámiak. Érdemes lenne kutatni a történetét, hogyan is kezelték a kérdést a megelőző időkben – többnyire persze “sehogy”, vagyis nem beszéltek róla.

“A rózsaszin megoldás” c. kiállításra a hanoi Goethe Intézetben kerülhetett sor, áttételesen utalva Németország itteni tekintélyére is. A fotók esztétikai minőségével valószínűleg nem volt gond, bár a fényképkészítők millióinak milliárdnyi pillanatképe között élve napi vizuális-internetes életünket, egyszeri kiállítás-látogatóként nehéz bármiféle művészi különlegességet fölfedezni a bemutatott képeken. Itt leginkább a témaválasztás, nem pedig az esztétikai minőség vagy művészi közlésmód számíthatott a legnagyobb érdeklődésre, ezt tükrözték a hallgatóság kérdései – a külföldiekéi is -, mint pl. ‘hogyan fogadták a szülők, amikor kiderült, hogy a lányuk leszbikus’ vagy ‘hova járnak kikapcsolódni az azonos nemű párok’ stb.

Látszólag nagyot kanyarodva érdemes elgondolkodni, hogy milyen egyéb olvasata  lehet még egy ilyen LGBT (Lesbians, Gays, Bisexuals and Transgenders)-eseménynek Vietnámban.

A Geopolitika a 21. században (2010 december) című tudományos folyóiratban  jelent meg Dr. Pham Van Minh Vietnám Kína-politikája c. írása., amelyben a szerző összefoglalja, milyen megoldásokkal operálnak Hanoiban Peking vonatkozásában. Ezek az egyensúlyozás, a kockázatcsökkentés, az ún. farvízen evezés, a bevonás és a behálózás. Mivel egy homoszexualitást mint témát kiemelő fotókiállításnak elsősorban politikai üzenete van , ezért annak valószínűleg összhangban kell lennie a felsorolt Kína-stratégiákkal vagy azok valamelyikével. Mert egy pillanatig nem lehet kétséges, hogy az LGBT-szimpatizánsok és rendezvényeik valójában csak eszközei a körültekintően külpolitizáló hanoi vezetésnek. Ebből a legjobb esetben is csak a ‘rókafogta

csuka’ helyzet kialakulásáig-kialakításáig juthatnak el a felek – és/vagy az egymásra utaltságig. A behálózás Minh professzor jegyzetében arra utal, hogy bizonyos trendek nemzetek fölé kerülnek vagy ilyen státuszba tartanak, így alakul ki egyfajta egymásra utaltság és ellenőrzés, amelyben Kína sem léphet az LGBT nemzetközi nyilvánosságának figyelmen kívül hagyásával, s ezáltal az e szubkultúrában osztozó, általában rendkívül tudatos, véleményformáló kínai és vietnámi csoportok a kölcsönös szimpátia viszonyába pozicionálhatják magukat, amely valószínűleg elutasítja az agresszív fellépéseket egymás irányában. Előkerülhet itt a felsoroltak közül más stratégia is, pl. az egyensúlyozás, hiszen az LGBT-jelenséghez való toleráns viszonyulással gyakorlatilag a nyugati demokráciák liberális szárnyainak Vietnám-támogatását erősíthetik a nemzetközi térben.

A kiállítás elvileg a párok közös tevékenységeiről örökített meg pillanatokat, nekem kissé szomorkás kimerevítéseknek hatottak, az egyetlen, humoros kép az utolsó előtti, ‘jellemző LGBT színvilággal’:

Maika Elanról (Ms. Nguyen Thanh Hai) itt lehet olvasni