A családszemléletük a gyakorlatban -

Van a fecesbukkakének mindenféle csoportosulása, sok közöttük az egyoldalúan fikázó – még az ún. értelmiségi agórákon is. A kövérezés, orbánozás mindennapos – még a gyurcsányozásban is maradt némi szufla. Még a zindexes blogteret is ellepik ezek, most éppen ’a zasszonynak a konyhában a helye’ témakörben. Ja, meghát hogy szüljön. Túl lett ez is lihegve az ún. baloldalon – bár egyre inkább nem balosként vagy értelmesebb liberálisként, hanem csupán zsigerből hőbölygőként és zsigerből mászolygóként ismerszenek fel. Míg az ún. jobboldalra a sötét bunkóság jellemző, addig a baloldalra a semmivel sem jobban hízelgő agyatlan és mintakövető sznobéria. Ennek aztán ugye itt van akkor a legfrissebb vicces kifutása: A sznobériával az a baj, hogy akibe ez a nyű belemászik, az a legkevésbé sem gondolkodik, nem használja a saját eszét (lehet, nincs is neki), csak nyomkodja a ’tetszikgombot’ és heves és hangos egyetértéssel bólogat a vezérposztinor posztírónak. És úgy rajong Esterházy Péterért, hogy büdös fingja nincs arról, hogy hőn szeretett nagyemberének a családjában csak ugyanúgy oszlottak/oszlanak meg a nemi szerepek és feladatkörök, mint ahogy arról éppen a jobboldal faragatlanságát jól modellező  Kövér László beszél.

                                                                          (2004)

Akkor tehát büntetésül (amiért nem olvastátok el – már akkor sem) itt van két idézet a Termelési-regényből. (Vannak ugyan bölcsészokoskodások arról, hogy a szerző meg az elbeszélője nem ugyanaz, meg fikció meg valóság.. stb: lerágott csont – én is átrágtam a témát, Umberto Eco ésatöbbi - és végülis itt: lózung.)  

Az első idézetben az Esterházy-család ebédjének folyásába pillanthatunk bele (Gitti: EP felesége), melyben láthatjuk, hogy az asszonynak a konyhában a helye, sőt, miközben a többiek ebédeznek, ő ugrál körülöttük:

“Megcserélődtek a tányérok (a háttérben mozgó Gitti asszony jóvoltából, aki mint egy becsületbéli SZTK-orvos, rajta tartotta kezét a dolgok ütőerén), és már ott is díszelgett a Lili-kotlett: omlón, puhán, alig hihetőn. „De édes Lilkóm! Hogy csinálod?” Titokzatosan mosolygott a készítő. „Egyetek csak.”
/../
„A kávét bent isszuk meg” – mondotta a ház asszonya, és nevetve hozzátette: „Majd szólunk a szobalánynak.” Ami természetszerűleg önironikusan volt értve, ám most visszafelé sült el, ott lévén Gitti asszony, akire ez vonatkoztatható volt, és ez amolyan klasszikus anyós-meny helyzetet teremtett, pedig ha valaki anyós és meny jól megvan: az a mester felesége és a mester édesanyja.”

A második idézet megerősíti a hagyományos leosztást arról, hogy kinek mi a dolga egy egyébként (valószínűleg) teljesen normális családban:

“A mester fogta Gitti asszony kezét. Gyönyörű kéz ez, a pelenkamosástól kimarjult, mosószertől felszaggatott, elébb kiszárított, majd feltördelt és aztán meggennyesedő fájó-viszkető valami; ezt kézbe fogni, érezni a bőr indulatait, a megpuffadt ujjak óvatos szorítását…! “

A mester keze legfeljebb a szorgalmas tollfogdosástól sérülhetett mondjuk bőrkeményedésesre, esetleg bütykösre – talán a rajongók ezt jobban látják közelről. Érdemes elolvasni ezt a koriratot, nagyon jó, üdén ható kis regény ma is. És miközben az (poszt)modern, az író nagyjából semi házimunkát nem végez otthon, a feleség küzd azokkal és mellesleg szült  négy (4) gyereket neki.

A kérésem a hőbölygő és mászolygó ún. liberálisokhoz meg ún. baloldaliakhoz az, hogy foglalják össze, mi a különbség a gyakorlatban Esterházy Péter és Kövér László családszemlélete között? A szavak fontosak – szokták mondani. Na de a tettektől lesz végülis valami az, ami, nemigaz?
Szorgalmi feladat: T. középen harmadik lábbal rendelkező liberálisbaloldali elvtársaim! Kezeket a szívre: milyen arányban segítettetek odahaza asszonypajtásnak bébiruhát mosni, pólyáskorú kicsivel törődni, altatni, etetni és az egyéb házi feladatokat szépen ellátni? Erről szívesen olvasnék statisztikákat.

(EP fociőrületéről és Esterházy Márton /EP öccse/ általa is ismert bundáiról egy másik posztban emlékezem meg. Talán.)