A viet vasút (Đường sắt Bắc–Nam - szó szerint Észak-Déli Vasút) keskeny nyomtávú létesítmény, francia közreműködéssel kezdődött az építése az 1890-es években először a déli részen, Saigon és környékén.
Saigon 3. kerületi vasútállomásán állították ki ezt a mozdonyt - keskeny nyomtávos
Hanoitól Saigonig a vaspálya hossza 1726 km körül alakul a Wikipédia szerint. Sok szakasznak elég rossz az állapota, s több folyón is az újpesti Északi Összekötő minőségű (2008-ig, amikor is végre felújították), ócska "K" profilú vashidakon megy át az egyetlen sínpár. Ilyen csörgő-zörgő hidat még Saigonban is találunk, a hanoi szimbólumról a Long Bien hídról nem is beszélve. Felsővezeték ma sincs, dízelüzemű mozdonyok róják a fárasztó távot. Hanoiból 3-4 nap alatt le is érhetünk Saigonba. Viszont általánosságban biztonságosabb, mint túl sokat autóbuszozni.
Ha a legprosztóbb osztályon utazunk, akkor fapadban lesz részünk, plusz ne lepődjünk meg, ha éjszaka álmunkból felébredve vécére mennénk, és alig tudunk: a sokszor dzsuvás padlón mindenfelé szétterülve alszanak a derék utasok. Komolyan vigyázni kell, nehogy rálépjünk egy-egy nyugodtan alvó polgár fejére.
A sorompók aztán még nagyon érdekesek. A félkarú-felhúzós-ellensúlyos nem terjedt el, hanem elhúzható, kerekeken gördülő kerítések vannak, amiket már sokszor akkor elkezdenek visszatolni, amikor még a szerelvény utolsó kocsijai el sem haladtak az átjáróban. Sok ilyen városi átkelő is kábé olyan szinten van, mint Koltay bakterháza az első magyar CD-n kiadott digitalizált filmben.
Az alábbi videón látható, hogy Nha Trang vasútállomásán napközben, ha szieszta idő van, akkor alszanak még a jegypénztárosok is. Magyar viszonylatban ezt a jelenetet mondjuk a siófoki vasútállomással lehetne behelyettesíteni. Égnek is állna a hajunk, azt hiszem, ha ugyanezt látnánk a jegykiadóban:
