Egy őszinte cím: Több nem is kell 

(dalszöveg alant)

A lírai én (vagy itt a szövegmondó) atyai alapállású: ő 'tudja' és meg is mondja, hogy neked mit kell csinálni. Ez egy ilyen látomásos Ady Endre-utánérzés, amivel az a probléma, hogy - a tanítottakkal szemben - már az Ady-féle önfelkent-önjelölt prófétaság sem kellett mindenkinek (volt, aki csak udvariasan mosolygott Adyn), csak ezt nem tanították az oskolában.
Ákos esetében az önjelölt varázsló-sámán alaphelyzet alapröhejessége mellett ráadásul még anakronisztikus is, amivel maximum a flúgos Pongrácz István mellé tud felnőni (Beszterce ostroma, Mikszáth). Rendkívüli módon elhasznált szavakat próbál teátrálisan lődözgetni az égbe (tét, lét, szellem, gaz, sors, stb), magabiztosan váltva ki a szekunder szégyenérzetet a figyelmes hallgatóból: elrettentően olcsó mutatvány, melyek mindegyike ráadásul úgy lett kipiszkálva és egymás mellé rakva a kukából, hogy Ákosunk nem is foglalkozik azzal, hogy magyar mondatokat próbáljon szerkeszteni belőlük - komoly defekt az intellektusban. Sorosozás ez a javából. Ugyanaz a módszer, ugyanaz a legyintés logikára, szerkesztésre: a lényeg, hogy pár hívószótól beinduljon az igénytelen közönség nyáladzása: zsigerből, nulla értelemmel. Ezotériában, vegánban, asztrológiában és még ki tudja, milyen pótszerekben utazó, félművelt társaság rajong érte.

Külön érdekes, hogy a neten fellelhető szöveg, amit nem tudni, ki jegyzett le, tele van olyan hibával, ami világosan mutatja, hogy a lejegyzőnek sem volt fogalma arról, 'mit is akart a költő itt mondani'. Értelmetlen, sorosozó hívószavak egymás mellé dobálása pár random szintagmával.

A figyelmes hallgató (és akkor a 'zenéről' még nem is beszéltünk) szekunder szégyenérzetének
csúcsra járatása azonban még csak most jön: "Tudod a klíma és a vírusok" - még jó, ha az ember egyedül van a szobában, amikor ez a hamis szónoklat megüti a fülét, mert ez rosszabb, kellemetlenebb, mintha valaki társaságban hangosan szellentene. Ez a műanyag ünnepélyesség, a mindent is tudás elhitetni akarása, az önkritika és az önirónia teljes hiánya a legrosszabb emlékű mozgalmakat idézi, történjék az egy turulszobor alatt vagy Rákosi elvtárs-pajtás ünnepi tribünjén a ligetben. Ákos nótája (és amúgy munkásságának oroszlánsrésze) esztétikailag az ilyen előzményeket a giccs kategóriájával tudta még megtoldani.

Ákos dalszövegmondója nem veszi figyelembe, hogy már nemcsak a modern kor, de lassan a posztmodern is elmúlik. Így úgy ragadt bele a múltba ezzel a szerepfelfogással, hogy tudomása sincs róla (vajon mit olvas ez az ember?). 

Ez az egész Ákos-jelenség (gondolom, nem vagyunk azért vele egyedül a nyugati popkultúrában) egyébként azért különösen kellemetlen, mert ha egy perifériális írócskáról lenne szó, aki tisztában van a helyével, akkor elnéznénk neki, sőt, bátorítást és fejlődést célzó javaslatokat is kapna tiszta szívből. De ez az Ákos-művek - magyar viszonyok között - nagyüzem, ipari méret és politika. És mindez azért nagyon nagy probléma, mert innen nézve viszont Orbán Viktor egy felvilágosultabb szövegírót és dalszerzőt (ja, a nótácska más szerzeménye), vagyis a kultúrában is egy hybrid rendszerben gondolkodni és alkotni képes harcostársat érdemelne. Nem egy elavultat. 

Ákos viszont lehet, hogy sokkal jobb hangmérnöki minőségben. Az érdeklődése, a tudása és a pénze megvan hozzá (a profi felszereléshez). Ki dolgozott már együtt vele? Megoszthatná a tapasztalatait. Köszönöm. 

A neten fellelhető szöveg (copy - paste):