Mi látszik Délkelet-Ázsiából?

FERDE SZEMMEL

FERDE SZEMMEL

Ákos - simán anakronisztikus vagy giccses is? "Több nem is kell"

2022. május 17. - ymel

 Egy őszinte cím: Több nem is kell 

(dalszöveg alant)

A lírai én (vagy itt a szövegmondó) atyai alapállású: ő 'tudja' és meg is mondja, hogy neked mit kell csinálni. Ez egy ilyen látomásos Ady Endre-utánérzés, amivel az a probléma, hogy - a tanítottakkal szemben - már az Ady-féle önfelkent-önjelölt prófétaság sem kellett mindenkinek (volt, aki csak udvariasan mosolygott Adyn), csak ezt nem tanították az oskolában.
Ákos esetében az önjelölt varázsló-sámán alaphelyzet alapröhejessége mellett ráadásul még anakronisztikus is, amivel maximum a flúgos Pongrácz István mellé tud felnőni (Beszterce ostroma, Mikszáth). Rendkívüli módon elhasznált szavakat próbál teátrálisan lődözgetni az égbe (tét, lét, szellem, gaz, sors, stb), magabiztosan váltva ki a szekunder szégyenérzetet a figyelmes hallgatóból: elrettentően olcsó mutatvány, melyek mindegyike ráadásul úgy lett kipiszkálva és egymás mellé rakva a kukából, hogy Ákosunk nem is foglalkozik azzal, hogy magyar mondatokat próbáljon szerkeszteni belőlük - komoly defekt az intellektusban. Sorosozás ez a javából. Ugyanaz a módszer, ugyanaz a legyintés logikára, szerkesztésre: a lényeg, hogy pár hívószótól beinduljon az igénytelen közönség nyáladzása: zsigerből, nulla értelemmel. Ezotériában, vegánban, asztrológiában és még ki tudja, milyen pótszerekben utazó, félművelt társaság rajong érte.
Nem én döntök - song by Ákos | Spotify

Külön érdekes, hogy a neten fellelhető szöveg, amit nem tudni, ki jegyzett le, tele van olyan hibával, ami világosan mutatja, hogy a lejegyzőnek sem volt fogalma arról, 'mit is akart a költő itt mondani'. Értelmetlen, sorosozó hívószavak egymás mellé dobálása pár random szintagmával.

A figyelmes hallgató (és akkor a 'zenéről' még nem is beszéltünk) szekunder szégyenérzetének
csúcsra járatása azonban még csak most jön: "Tudod a klíma és a vírusok" - még jó, ha az ember egyedül van a szobában, amikor ez a hamis szónoklat megüti a fülét, mert ez rosszabb, kellemetlenebb, mintha valaki társaságban hangosan szellentene. Ez a műanyag ünnepélyesség, a mindent is tudás elhitetni akarása, az önkritika és az önirónia teljes hiánya a legrosszabb emlékű mozgalmakat idézi, történjék az egy turulszobor alatt vagy Rákosi elvtárs-pajtás ünnepi tribünjén a ligetben. Ákos nótája (és amúgy munkásságának oroszlánsrésze) esztétikailag az ilyen előzményeket a giccs kategóriájával tudta még megtoldani.

Ákos dalszövegmondója nem veszi figyelembe, hogy már nemcsak a modern kor, de lassan a posztmodern is elmúlik. Így úgy ragadt bele a múltba ezzel a szerepfelfogással, hogy tudomása sincs róla (vajon mit olvas ez az ember?). 

Ez az egész Ákos-jelenség (gondolom, nem vagyunk azért vele egyedül a nyugati popkultúrában) egyébként azért különösen kellemetlen, mert ha egy perifériális írócskáról lenne szó, aki tisztában van a helyével, akkor elnéznénk neki, sőt, bátorítást és fejlődést célzó javaslatokat is kapna tiszta szívből. De ez az Ákos-művek - magyar viszonyok között - nagyüzem, ipari méret és politika. És mindez azért nagyon nagy probléma, mert innen nézve viszont Orbán Viktor egy felvilágosultabb szövegírót és dalszerzőt (ja, a nótácska más szerzeménye), vagyis a kultúrában is egy hybrid rendszerben gondolkodni és alkotni képes harcostársat érdemelne. Nem egy elavultat. 

Ákos viszont lehet, hogy sokkal jobb hangmérnöki minőségben. Az érdeklődése, a tudása és a pénze megvan hozzá (a profi felszereléshez). Ki dolgozott már együtt vele? Megoszthatná a tapasztalatait. Köszönöm. 

A neten fellelhető szöveg (copy - paste):

Azt hitted, hogy semmiség
De mostanra már túl nagy a tét
Minden emberi jellem tör ez a szellem
Eddig elég volt ha csendben maradsz
A sorsodról meg dönthet a gaz
És kiderült micsoda vétek a puszta léted
És le cserélnének
Több nem is kell
Csak ne felejts élni
Több nem is kell
Csak tudj végre vélni
Őrizd ami csak a tiéd
Soha ne engedj a túl nagy a tét
Több nem is kell
De ha ten nem véded senki se védi
Örök szükség állapot
Tudod a klíma és a vírusok
És egyformán cshol a falka ha a gazda hajtja
Vonatlan a betű szavak
Szeretnék a lányod fiad
Ami eléjük állva nincs határba de gyilkos a lárma
Több nem is kell
Csak ne felejts élni
Több nem is kell
Csak tudj végre vélni
Őrizd ami csak a tiéd
Soha ne engedj ha túl nagy a tét
Több nem is kell
De ha te nem véded senki se védi
Több nem is kell
Csak ne felejts élni
Több nem is kell
Csak tudj végre vélni
Őrizd ami csak a tiéd
Soha ne engedj ha túl nagy a tét
Több nem is kell
De ha te nem véded senki se védi

A shameless guitar faker from Vietnam

Update:
After changing frets by my beloved local luthier, Mr Thi and changing the saddles the guitar came to real Life

thi_with_the_fake_fender1.jpg

 

And here is the Sound of the beast:





My Friends, I guess you don't want to buy fake guitars, right? I mean buying a fake guitar that is sold as 'original' to you but the seller cheated you indeed.

Yes, you do not want to lose your money and you do not want people around you who commit a crime by illegal activities such as making fake products. Just remember the coffee fakers' scandals. Some of them ended up in prison.

fake_coffee.jpg

 

So I suggest you to avoid this guy, called Lap Do. He thinks he knows about guitars and understands how they are put together (no, he has no idea because he is lazy to study about the different features/specs of the different eras of Fender guitars. Even internet provides us enough information nowadays though. 

do_lap_guitar_faker1.jpg

Ok, here is a story with real photos. This guy sold me a guitar via Facebook stating it was an St62 MIJ Fender Stratocaster (later on he said it was an ST57 - maple neck):

st62_fake_lap_do2.pngst62_fake_lap_do1.png

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 I paid 9 million VND for it. When it arrived I saw the frets are entirely worn off and moreover there is an ugly esthetic failure on both edges of the neck: the wood lost its original color due to some disease. Of course he 'forgot' to take pictures of the ugly truth. OK, I said this is an old guitar, I can live with it, and frets can be changed.

img_20200315_145838.jpgimg_20200325_154239.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

But I then checked the decals on the neck with glasses (I cannot see well small letters) and I noticed 2 terrible misspellings which made me worry about the guitar's real origin. Some international Facebook groups about Stratocaster guitars also confirmed my suspicions

originsl_and_synccronized.jpg

 

I emailed Fender and they promptly answered (thank you, Jeremy) according to the photos I sent them the guitar is probably not genuine.

 fender_email.jpg

I informed Lap Do but he kept stating the guitar is an original MIJ Fender strat. Some of his 'colleagues' laughed at me that I have no idea about this guitar, they stated it is original and I am an annoying bloke.

 michael_danang.jpg

(So this 'Michael' selling old guitars in Da Nang - be careful with him either) 

I took the neck off to check the factory codes both on the neck and the body: but there was no stamp, letter, or numbers neither on the neck nor on the body. A MIJ Fender in the actual period all had stamps from the factory e.g. "STD 57', etc.
90564166_234132304438228_5735425359151628288_n.jpg

 

 91235220_907009396402991_6632384619851284480_n.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 I then examined the serial number under very strong sunlight and I explored that it is a decal that was stuck on the neck with a homemade method. You can see the frame around it which is invisible on a real MIJ Fender guitar because they write it on the neck on another (factory) way. You clearly can see it is a fake decal made by Lap Do. 

 visible_decal_mij_strat.jpg

He thinks if he has Fender(ish) spare parts he can put together a guitar. Actually, he makes 'partcasters' and sells them as 'original Fender'. He put vintage Fender saddles on the tremolo bridge but he did not know that there are actually at least 3 different sizes of Fender saddles. So the guitar he sold me had the wrong size saddles and the strings could not run well above the neck. You can see that the 6 saddles are wider than the tremolo plate. I changed them to the right size, you can see the difference. And because the saddles do not match the tremolo plate the strings on the 2 sides (E6 and E1) are off the fretboard:

vintage_saddles_on_a_narrow_plate.jpg


wider_saddles_2.jpgI then changed them to the right size saddles, it became good. He put the vintage Fender saddles on the guitar to bewilder customers about its origin. righ_saddles_on_the_plate.jpg

The guitar body has a very deep belly cut, like going back to the traditions (after the CBS era). It probably have been made of sen which is actually is a more expensive wood then the regular basswood (lots of standard MIJ Strat are made of it).  
slimmer_body.jpg

 

Finally these pictures are from Do Lap's Facebook account you can see he is preparing to put the fake decals on these headstocks. He is a so talentless guitar faker with modest abilities that he carelessly posted the evidence about his illegal activity. Everybody be careful with such guys with poor knowledge and lack of education.


fake_necks_by_do_lap.jpg  faking_fenders_by_do_lap.jpg

 

 

 

 

Mennyi a vietnámi 100 méter?

Gyakran megfigyelhető, hogy valamiért a vietek távolság megsaccolása eléggé érdekes. Európai embernek teljesen megbízhatatlan. A kartográfiai ismereteikre is igaz ez amúgy. Magyarországot lehet, hogy pl Dél-Amerikában fogják keresni - ez oktatási kérdés, de saját településükről készült térképen sem biztos, hogy jól muzsikálnak. Szóval nem árt óvatosan kezelni, ha megkérdezzük, mi milyen messze van. Alább egy kis példa 18 másdoperceben összefoglalva:

 

A vietnámi szendvics, a "banh mi" - vlog az eredeti helyszinről

Ugyan a jellegzetes formájú kenyérke francia közvetítéssel került Vietnámba, a vele készített szendvics már vietnámiként került vissza a nemzetközi köztudatba. A francia kolonizáció nyomai  Hanoin kívül Nha Trangban is erősen tetten érhetőek a mai napig, maradt néhány szép épület is utánuk, ez a vlog azonban most a szendvicset járja (fél-)körbe. Említés szintjén előkerül még a ragacsos rizs és az édesburgonya is. 

Fake Gibson! Fake Ibanez! Igazi.. Fendor!

Délkelet-Ázsiában úgy látszik, a mai napig nem probléma, ha egy város legnagyobb zeneboltjában kirakatba tesznek hamis márkajelzésű hangszereket. Erről szól az alábbi rövid vlog. Az eladó alkalmazott közben barátságosan mosolyog. A "copyright" amúgy nyugati találmány, itt ezt - hiába hallottak már róla - 'nem értik', de legalábbis nem veszik túl komolyan. 

 

Sokkoló kínai mészárlás a vietnámi Johnson-zátonyon - Vlog

Amikor 1982-ben végre aláírták a tengerjogi egyezményt, kisebb országok úgy gondolhatták, hogy területi igényeiket nagyjából megfelelően levédték. 166 ország ratifikálta ezt a megállapodást, Kína köztük volt - de éppen az USA nem. A Spratly-szigetek és környéke fontos kereskedelmi útvonal, ráadásul palagáz és olaj is található arrafelé, nem csoda, hogy a környező országok mindegyike igényt tart rá, még a kínai agressziót legközelebbről érző, amúgy az onnan szintén távol eső Taiwan is.  

A telefonnal készített kisfilm a kínai könyörtelenség egyik példája az 1988-as esetről: 64, nagyjából fegyvertelen (kábé kés volt náluk) vietnámi múszaki alakulatost mészároltak le nehézgépfegyverekkel. Az eset annyira megdöbbentő volt, hogy a vietámi kormány a sokkban még saját polgárai előtt is igyekezett titokban tartani az incidenst. Mégis az egész ország megtudta, de ennek ellenére csak néhány évvel ezelőtt hozták nyilvánosságra, és akkor fel is avatták a Da Gac Ma (Gac Ma -zátony)-emlékművet.

A videóban kinagyított részletek találhatóak a kínaiak által rögzített mészárlásról - szándékosan nem adok hozzá linket, de gyorsan megtalálható a Youtube-on. 

Az Oktatási Hivatal szerint 1976 előtt élünk -

Az Oktatási Hivatal egyik online kitöltendő adatlapján 'hibaszerúségek' mutatkoznak.

1. Egy "Help" finkciójú, klikkelésre tervezett kérdőjel ikon nem klikkelhető, így a fontos információ nem elérhető

2. Az "Előnév" , mint választhatóan kitöltendő rubrika többször is szerepel, de erről ugyancsak a klikkelhető kérdőjel ikon nem az első megjelenés mellett, hanem később szerepel csak - hanyagság

3. És a brutális poén a végére: a választható országok között Vietnám három (3!) változatban is szerepel!

- Vietnám

- Dél-Vietnám (?!)

- Észak-Vietnám (?!)

Mi ez?? Ez elég zavaró. 1976 előtt elmegy. Talán - egy ismerős vetette fel, ugyan és is gondoltam haloványan, arra gondolhatott az adatbázis készítője, hogy más űrlapok esetén nég hasznos lehet, ha pl régebben született vietnámiaknak kell kitölteni valamit. Ez ok, bár 1) fene tudja, hogy a magyar bürokrácia részéről nem tökmindegy-e, hogy Dél- vagy Észak-Vietnám; 2) akkor 2 adatbázis kellene futtatni, mert így eléggé zavaró pl a most kisgyermekesek számára. 

 

Itt a videó: 

Magyar jazz-rock ausztráloktól a Sydney Opera House-ban!

8564196-16x9-large.jpg
Hát az ilyesmi is ritkaság. Mert nem arról van szó, hogy Sebestyén Márta hangját vagy Kóborét belekeverik egy gép segítségével a poplevesbe, hanem arról, hogy pár, készültséget igénylő Syrius-kompozíció csendült fel egy ausztrál tribute zenekarban. Orszáczky Jackie - és a Syrius - előtt tisztelegtek odaát. Igaz, 2008-ban, de csak most jött szembe az anyag a youtube-on.

 Felcsendül "Az ördög álarcosbálja" album címadó darab és a "Voltam Már Azelőtt" is. 

Wireless Bluetooth Headphones amp gitárhoz

img_20191225_150037.jpgSokat keresgettem, amíg megtaláltam ezt a cuccot. Olyasmit akartam, amit fejhallgató erősítőként tudok használni es bluetooth-al zenét tudok hozzárendelni, hogy arra rájátszhassak. Sikerült. Jelenleg ez az egyetlen kacat az alis piacon, amelyik tudja mindazt, sőt többet, mint amire vágytam. A több: wireless system és pár extra hangzás (effekt).

Egyetlen gyengeségét hallottam eddig: szerintem Clean állásban elég halk tökig tolt hangerő gombbal is. 

Amitől aggódni szoktunk gitárosok: nem, ennek nem késik a jele sem a füles felé, sem a zsinórnélküli módban. Számomra meglepő, hogy mindegyik effektje (nem lehet állítgatni a paramétereiket) elfogadhatóan szól. Ezek: Clean, tremoló, flanger, Blues és "metál" (ez utóbbi inkább valami szépen torzított rock hang delay-jel. 

Arról a kis keverőről is megemlékezem majd, szintén alis. És baromi jó cucc 50 dollár körül  Ki is iktarram az M-Track digitalizáló kártyát, mert ez a kis cucc ezt is tudja. 

 

 

Ki hazudik? Elektromos vs földgáz üzemű járművek

A theguardian szimplán hazudik, amikor arról ír, hogy az elektromos autók olcsóbbak a hagyományos üzeműeknél (vigyázat, nem következik érvelés. Az alábbi angol nyelvű linkeken lehet tájékozódni). A benzin/diesel üzemű hajtás reális alternatívája ugyanis a földgáz (pl Romania, '80-as evek: gazuzemu buszok a tomegkozlekedesben, persze annak mas okai voltak). Ki pénzeli a theguardiant?

pande847108.jpg

Ez a földgázról:
https://www.energuide.be/en/questions-answers/are-natural-gas-cars-a-real-alternative/198/
 
Ez meg a Guardian az elektromos autókról. Musk mégsem akkora fasza gyerek, mint ahogy annak festi és festeti magát. Igyekszik is most már egy "világmegváltó" számítógép mögé beállni. 
https://www.theguardian.com/environment/2019/feb/12/electric-cars-already-cheaper-own-run-study
A kép forrása:
https://estost.photoshelter.com/image/I0000XNwmrGijfv4
Külön csavar amúgy, hogy 1984-ben még nem volt LPG, ahogy a kép mellé írják. Elena Chau rendeletbe adta, hogy márpedig LPG-sek lesznek a buszok az üzemanyaghiány miatt. Mit volt mit tenni, feltették a tartályokat, de akkor még nem azzal hajtottál a buszokat. Angolul alább:

"ROMANIA, University Square, Bucharest, 12.1984.Bus with empty gas cylinders - "Comrade" Elena Ceausescu had requested the use of LPG, to save fuel. But the tanks on the buses were always empty, because LPG did not yet exist..© Andrei Pandele / EST&OST"

Mátyás király meséi

naray.jpg
Adott a képen látható úr. A hír pedig az, hogy ő elhagyja az országot. Rögtön egy erős indokkal nyit:

 Ízlésem ellen való az is, hogy a közbeszédben folyamatos méltósággyalázás zajlik. Csupán jelentéktelen nézetkülönbségek miatt olyan hangnemet engednek meg egymással szemben, ami kulturált társadalomban elfogadhatatlan.”

Na, akkor el kellene mennünk és megkérdeznünk az egykori modelljeit, hogy ő maga milyen szép példával járt elő a 'munkahelyi' kommunikációban. Ha az arrogáns, lekezelő és megalázó stílus miatt ma lehet a Fideszhez kapcsolódó egyes alakokat kritizálni – egyébként jogosan –, akkor egészítsük ki ezt a sajnálatos jelenséget azzal, hogy e derék stílust és viselkedést bizony például ettől a fent ábrázolt alaktól is eltanulhatták a jelenlegiek nagyjából a 90-es évektől, amikor elkezdte a hüppögéseivel tűzdelt „mászolygását” a szakmában.

Tulajdonképpen még elég higgadtan is csak azzal a szólással lehet élni, hogy nem sül le a bőr a képéről, amikor „méltósággyalázásról” mer beszélni. A divat, a modellkedés, a kifutó szemfényvesztő és léha világa mindig is vonzotta a tudatlanabb fiatal lányokat, akik évről évre folyamatosan biztosították e kreatúra számára is a friss, ingyenes munkaerőt. A recept egyszerú volt: a már 1-2 éve neki vonulgó/nagló lányokat el lehetett küldeni, a tandíjukat ledolgozták, jöhettek mindig az újratermelődő, tudatlan és kíváncsi báránykák. Alacsony rezsi, szép nők között a 'fényben'. Még akkor is, ha ennyire melegnek látszik valaki. Ej, de szép is ez.

Sok évvel ezelőtt, amikor még lehetett kapni a Mátyás király meséi c. gyűjteményt, a sok elmés sztori között szerepelt ez is: Egyszer Mátyás udvarába egy messze földön híres művész érkezett. Tudománya az volt, hogy egy zsák borsót hiba nélkül tudott szemenként áthajigálni a kulcslyukon. Miután nagy kíváncsian összegyűltek a népek, a híresség nekilátott, és csont nélkül kivégzett egy zsáknyi borsót a kulcslyukon át. Az udvar hangosan, nagy ovációval ünnepelte a mutatványt, aki boldog vigyorral fordult Mátyás felé a jutalomért. A király bőségesen meg is jutalmazta e hasznos tudományért a művészt: „
Adjatok neki egy zsák borsót, aztán menjen Isten hírével”.

meat_ooh.jpg

Magyar színésznő giccs-nyilatkozata : 'X rendező zaklatott' -

Uramisten. Magyar színésznők is teregetik a férfikollégák, rendezők stb szennyesét.

A cím után a szöveget olvasva lelohadt az érdeklődésem. Semmi érdemleges, semmi orvosolni való nincs, mivel ősrégi sztorikkal álltak elő ezek a "magyar színésznők" - így ami történt, az annyi, hogy a magyar bulvárgiccs anyagát gyarapították. 

http://index.hu/kultur/2017/10/14/egy_magyar_szineszno_is_szexualis_zaklatasrol_szamolt_be/

Különösen azért érdekes ez, mert Schilling Árpád neje, Sárosdi Lilla is előrángatott valami csontvázat a pipereasztalkája fiókjából. Árpád színházi darabjairól pedig a 2000-es évektől lesírt, hogy durva pszichózist (vagyis erőszakot) alkalmazott színészein, amiért szó szerint magukból kivetkőztek olykor "a hatás kedvéért" . Egy haver rendező a kvázi közös alomból, Mundruczó Jég! c. darabjában, melyben Sárosdi is szerepelt, az akkor már nem húszéves Gyabronka Józsefet pl sikerült arra rávenni, hogy egyszál kolbásszal lengedezzen a színjátszó térben a darab más, fiatal f.szlengetői mellett. A Jég! színészgárdája egyébént Schilling csapata, a Kréatkör volt. Péterfy Borbála talán a kivétel. A csapat legdögösebb és kapatosan eléggé rámenős nőjére gondolva őszintén szólva nem lehet tudni, a különböző sztoriajiban a férfiak vagy - legalább néha - ő volt a (bájosan) erőszakos fél.   

 

 

Lukács György, a fasz a gyerek szobra - két fotó a parkból

Nagyjából 15-20 éve sokat jártam abba a 13. kerületi parkba olvasni. Valahol a szobor mögött jobbra srégen ülve egy padon mindig az az érzésem volt, hogy a szobrász direkt hülyéskedni akart a korlát végével, amire "LGy" támaszkodik. 

Pár éve volt alkalmam visszamenni egy késő délután, azt a szöget a naplemente miatt már nem tudtam meglőni, úgyhogy maradt ez a két darab kép elölről. 

 lukacs1.jpg

 

Bortstieber Gertrud, egy korában ismert matematikus tudott volna mesélni az igaziról is. Ha igaz, akkor Jánossy Ferenc Lukács zabigyereke. A hivatalos álláspont szerint Jánossy a nevelt fia volt Lukácsnak. Mások viszont úgy tudják/tudták, hogy Lukács bunkó módon randizgatott a nővel, akinek csillagász férje halálosan beteg feküdt már akkor. Jánossy tehát ebből a viszonyból született. Jánossy egyébként megjárta a Gulágot is, és szerencsére nem rogyott össze. Jánossy a trendvonal elméletével lett híres. Igazán nagyszerű koponyát kapott az ország általa, de sokan nem ismerik. Ha lehet ilyet mondani, Lukács elég mihaszna figura innen nézve, egyetlen pozitív cselekedete életében, hogy összehozta ezt a csodagyereket. 

Tulajdonképpen a szobrot lecserélni kellene Jánossy Ferencére. 

lukacs2.jpg

Off - Nyáry Krisztián még nem írta meg, hogy a legnagyobb hímtagú manus a Nyugatosok között állítólag Babits volt. Ezt Szabó Lőrinc szívta meg (még az is lehet, hogy szó szerint is), amikor fölvitte neki bemutatni a barátnőjét, mert a mester leküldte Lőrinckét a boltba cigiért.  Ez a kis idé elég volt, hogy elcsábítsa a nőt, akit úgy hívtak, hogy Török Sophie, vagyis Taller Ilona.

Ráadás
Kedves barátom küldte a linket. Nem, nem ismertem Faludy nagyszerű kis versét a 'mesterhez': 
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/FALUDY/faludy00002/faludy00174/faludy00174.html

24. Levél Lukács Györgyhöz*

 

1.

Akad-e Szentgotthárdtól Kamcsatkáig
nálad műveltebb, olvasottabb ember?
És Moszkvából ránkszakadt véreink
között kinek van fél-, nem, századannyi
esze, mint néked? Több pretencióval
vajon melyik esztéta írt esszéket
a múlt század regényíróiról?
A marxista tanok bordásfalán
ki tud nálad több testgyakorlatot?
S önkritikát ki gyakorol pirongás
nélkül, íly unt rutinnal, mint ahogy
te szoktad megtagadni önmagad?
Ez nem vád. Én azért élek, hogy írjak,
te azért írsz, hogy élni hagyjanak.
Jogod van hozzá. Az sem bűn, hogy mindig
jólétben terpeszkedtél és hogy önző
vénember vagy, ki soha senkiért
nem tettél semmit. Nincs is könnyű dolgod,
amióta elvtársaid kegyétől
függ állásod, lakásod, kenyered.
Hány Révai s Rudas László feni
rád műfogát! Még jó, hogy krónikus
karrierista vagy! S hogy nincsen kormány,
melyet te rögtön meg nem támogatsz!
 

2.

Fiatalságodban s még jó sokáig
Dosztojevszkijért rajongtál; manapság
elintézted egy gúnyos megjegyzéssel.
Egyik bálványod volt hajdan Madách:
míg most a pártlapban nyakatekert
vádbeszédet fröcsköltél ellene.
Tudom én jól, az idő változik,
s vele az ember véleménye is.
Nem így te, aki Dosztojevszkibe
azóta rúgsz, amióta Sztálin
nem engedi könyveit újranyomni,
s Madách Imrét is azért piszkolod,
mert mindünk örömére újra adják
a Tragédiát, Rákosi dühöng,
te meg, aki a zsarnok rigolyáit
szolgálod, buzgón fara mögé perdülsz
a kommunista tömjénfüstölővel.
És aztán itt van Sztálin szenilis
förmedvénye a nyelvészetről! Végre,
hogy alkalmunk nyílt röhögni e szürke
világban, bárha zárt ajtók megett.
S te mit teszel? Halálkomoly stílusban
tanulmányt írsz s az egekig dícséred
Sztálin sületlenségeit s a végén
nagybüszkén azt állítod, hogy „Sztálin
elvtársnak” a világ „legeslegnagyobb
filozófusai közt van a helye.”
Miért nem mondod el a listát? Plátó,
Árisztótelész, Spinoza, Sztálin!
Folytasd! Szerény vagy és hallgatsz, mivel
Sztálinra nyilván te következel.
 

3.

Azt mondhatnád, hogy igazságtalan
vagyok, mert csak megalkuvásaidról
beszélek, arról, hogy milyen mohón
dícséred azt, amitől undorodsz,
hogy krokodilbőröddel, nyúlszíveddel,
nagy állásoddal, európai
híreddel, befolyásoddal s főként
jellemeddel, szalonképessé tetted
az alávalóságot – s legnagyobb
dicsőségedet meg sem említettem.
Dehát a „marxi esztétika” úgy cseng
fülemnek, mint a „német fizika”.
Fizika van csak és esztétika,
jelzőtlenül. Sebaj. Hadd pazaroljak
reá néhány sort, bár nem éri meg.
Történelmi materialistának
vallod magad, és mindent relatívnak
tartasz, miként ez hozzád, a szofisták
tanítványához illik. Ugyanekkor
minden időre szóló, abszolút
esztétikádat hirdeted. „Csak egy
igazság van”, mondod, míg alapelved,
hogy nincs igazság. „Csak egy igazság van”,
kiáltod, mint a toronyablakokból
poros pókhálót köpködő zelóták.
Egy igazság van, a te igazságod –
s mi ez? Műveid szerint egyveleg.
Jó polgári, bár némiképp avas
ízlésedet marxista társadalmi
kritikával fűszerezed agyon;
hozzáöntesz egy adag hégeli
idealizmust – a porosz kaszárnyák
s a szovjet tankok összeillenek –,
s gyógyíthatlan opportunizmusoddal
melléteszel egy mustároskanál
utalást a napi politikára.
Ez a végső igazság? Révai
elolvassa cikked kéziratát
s azt mondja: ez hamis. Te hazamégy
s megírod gyorsan az ellenkezőjét.
 

4.

És most ezen vitatkozzam veled?
Mit tanulhatni tőled költészetről?
Ady Endre korában Balázs Bélát
nevezted ki nagy nemzeti költőnknek.
A sárló sarlatán Johannes R.
Becher tiszteletére rakétákat
pukkantottál egyik dolgozatodban.
József Attiláról most három éve
adtál ki tudatlanságtól és fölös
okfejtésektől hemzsegő, silány
s hazug könyvet. Miért kellett Attila
díszsírhelyét megtaposnod? Nem bírtad
ki másként? És mért írsz a költészetről,
mikor halvány fogalmad sincsen róla?
Ne hidd, hogy haragszom az esztétákra.
A régiekre hányszor gondolok!
Lipsius! Voss! Heinsius! Scaliger!
Mikor ott virrasztottak éhesen
íróállványuknál s a nehezen
kölcsönkapott klasszikus kéziratra
hajoltak, a szöveget javították,
értékelték szerényen és a szerzőt
propagálták – ez volt a fontosabb!
Gyulai Pál! Elődöd volt; ki hinné?
És Osváth! Hány novellát és regényt
javított ki névtelenül! Hány írót
buzdított és segített! Ignotus,
Hatvani, Német Bandi! Kik Adyt
s aztán József Attilát támogatták
s hordták körül. S Feleky, kinek én
tartozom örök hálával. Hány név jut
még az eszembe! Az írókról nemcsak
írtak; tettek is értük valamit.
 

5.

E szemszögből teljes haszontalan vagy.
Boileauval vethetlek össze, ki
az esztétika légvárát próbálta
felépíteni. Marxi válfaján
te munkálkodsz. Izzadj csak! Óriási
az érdeklődés nyugaton. Minálunk
már tudjuk, hogy mit ér az állami
beavatkozás az irodalomba.
Ez kellemetlen néked is, tehát
nem veszed észre. S ahogy Boileau,
– vagy, ha úgy tetszik, Arisztótelész –
nem ihletett meg soha költőt, írót
(s ha netán mégis, akkor jaj neki!)
akként te is csak hervadt tanárkákra
s más kültagokra hatottál, de nem
írókra. Mondjad, mit kezdjek veled?
Mit kezdjek egy marxista bölcselővel
– így hívod magad: contradictio
in subjectum – egy filozófussal, aki
nem meditált, nem nézett önmagába
még sohasem? Mit kezdjek egy emberrel,
ki jóltevőit – gondolj Rjázánovra –
aznap felejti el, mikor lebuknak?
Ki íly absztrakt fogalmakat, mint jog,
szabadság, tisztesség, igazság: régen
kihajított az ablakon, azért csak,
mert Marx Károly is így cselekedett?
Mit kezdjek egy örökké vérig sértett,
örökké izgatott vitatkozóval,
ki azt képzeli, hogy ő tartja kézben
a mindenség hátulját; akinek
nem volt jókedve még soha; aki
folyton bizonygat, de semmit se tud
elmondani; ki oly sok dolgot ismer
s oly keveset ért; mit kezdjek kincstári
gúnyolódásával, humortalan
lényével; mi dolgom az esztétika
professzorával, aki anyanyelvét
nem ismeri, de még németül sem
képes zörgőre száradt szerencsétlen
mondatait egymással összekötni
vagy befejezni? – elismerhetem,
hogy jó megjegyzésed, használható
észrevétel is akad műveidben,
de egyetlen szép mondatot, egyetlen
idézhető gondolatot nem hoztam
magammal írásaid tengeréből.
És végül – mit kezdjek esztétikáddal?
Mit kezd az ember Walter Scott, Flaubert,
Gottfried Keller, Tolsztoj, Balzac meg Stendhal
marxista kritikájával? Mit kezdek
egy tanulmánnyal, mely Dantét elemzi
liberális szemszögből, vagy Homéroszt
konzervatív oldalról? Hidd el, mindez
így együtt tök- és dögmindegy nekem.
 

6.

Hány kínos ügy jut az ember eszébe,
ha rád gondol! Vicsorgó pártfogóid
kihasználnak, amíg szolgálod őket,
s nem csak itthon. A hódoltság nyugatra
néző kirakatában a vörösre
kivilágított lopótök te vagy:
te vagy a boldog, bölcs öreg; te vagy
az intellektus inkarnációja,
az értelmiség atyja, ki fülébe
pufajkákat tömött, nehogy Sztálin
mészárlásainak hírét vehesse;
a nagy tudós s egyetlen exportcikkünk
nyugat felé, a pulykákon kívül.
Téged küldenek, mint propagandistát
nyugatra a párt urai, s te futsz.
A feleséged nem kísérhet el,
nehogy meglógj. Ez téged nem zavar;
nyilván államvédelmi szerveink
éberségét látod még ebben is.
Ha Svájcba mégy, Párizsba, Milánóba:
a balpárti tömeg már vár reád.
Előadást tartasz. A helybeli
kommunisták hátrább állnak ilyenkor,
s a naívakat engedik előre.
Dübörgő taps. Feltűnsz a dobogón.
Megvallom, hogy már-már csodállak érte,
amiért ilyenkor a valóságot
– szegénységünket, rabságunkat, szörnyű
sorsunkat és a reménytelenséget –
ilyen tökéletesen elfelejted.
Magas nívójú előadást tartasz,
s közben, ügyesen s nem mellékesen,
megemlíted, hogyan virágzik nálunk
az irodalom, milyen szabadok
és boldogak vagyunk. Majd ott hajlongasz
– félig Liszt Ferenc, félig naspolya –
s ragyogsz, mert győztél. Ott dögöljenek meg
a társutas csibészek, az egész
nyugati csürhe, mely pártodtól vár
hatalmat s agyvelőt. Sajnálni csak
a fiatalokat kell, kik rajongva
figyelnek, elhiszik minden szavad,
ők, kik a tőkés kloákák bűzét
jól ismerik, de még a kommunista
szennycsatornát nem szagolták soha.
Tapsolnak. És te, míg minket elárulsz,
őket egy életre megmérgezed.
 

7.

Mikor hazaérsz, jutalomjátékot
rendeznek néked. Valamely nagyobb
helységben tartod a felolvasást.
A díszhelyen Rákosi trónol; lába
nem ér a földig, bár nyakunk helyett
a levegőt tapossa; tőle balra
az őszülő szájvíz-reklám, Gerő,
Barcelona hóhéra; a gonosz
Andics, pár oldal tokaszalonnával
dereka körül és csöcse alatt;
a hitvány és kegyetlen Farkas; hátul
az ávósok közt sarja, Vladimír,
aki a rabok szájába vizel:
ez Magyarország szellemi elitje!
A hallgatóság többi része alszik;
ismernek már. Te pedig szónokolsz
a fetisizált tőkéről, hogy Nietzsche
nagy náci volt; hogy Flaubert a puccsista
Boulanger-val ebédelt (borzalom!);
hogy Szent Ferenc azért hirdette meg
a szegénységet, nehogy a jobbágyok
dúsgazdag feudális uraikra
lázadjanak – feltarthatatlanul
hányod marxista bukfenceidet
s a történelmi szaltókat, míg végre
elkészülsz. Taps. A hallgatóság ébred.
Te meg csíkos nadrágocskádban gyorsan
a pártpáholy elé szaladsz – hadd lássák,
hogy fürge vagy még! – és mélyen meghajtod
talpnyalástól elgörbült hátadat.

 

Mindenki nyugodjon lea: Vietnámban kb kétszer drágább 1 km autópáya

Szóval mindenki nyugodjon le: a műút-építés bizniszben Simicska még fénykorában is valószínűleg csak egy kispályás útkaparó volt a viet kollégákhoz képest. Több viet nyelvű cikk is foglalkozott már a kérdéssel, hogy mi a manótól négyszer drágább náluk az útépítés, mint pl. az USA-ban, ahol pedig ugye az északi részeken a hóra, fagyra is fel kell készülni az aszfalthúzásnál.

nyugodjonleapicsaba.jpg

A délkelet-ázsiai országban 26 millió dollárt számolnak egy km útépítésre, mondja az egyik link címe alább.
(Bónuszképek legalul)

Aki kíváncsi a vicces írásképre, klikkeljen valamelyikre:
http://www.tinmoi.vn/lam-duong-cao-toc-o-viet-nam-dat-gap-4-lan-my-011286306.html

http://cafebiz.vn/thi-truong/ton-26-trieu-usd-cho-1km-duong-lam-cao-toc-o-viet-nam-dat-hon-ca-my-20150504174628716.chn

http://cand.com.vn/Giao-thong/Vi-sao-lam-duong-o-Viet-Nam-dat-hon-the-gioi-353081/

 
mindenkinyugodjonleapicsaba.jpg


A két felvétel Nha Trang városban készült. Ez az út megy innen Saigonba. 5 hónappal ezelőtt újították fel és most így néz ki - heves esőzések után. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az itteni nagy teherautók igencsak túlméretesek lennének Magyarországon. 

road_in_nha_trang_after_5_months.jpg

road_in_nha_trang_after_5_months2.jpg

Megafonos Ahmed meg-a-pisilője

„Freedom for Ahmed!” – de miért? Innen távolról, ferde szemmel nézve jobban szembeötlik talán, hogy ez a tüntetésecske sem Ahmedről meg a megafonjáról szól. Ez az ember konkrétan bűncselekményt követett el, amiért valamiféle büntetés kiszabandó. De megjelenik pár civil és a szabadon engedéséért tüntet nagy zajjal. Mintha mindenki meghülyült volna abban/ebben az országban. Innen nézve a szabadon engedés ugyanolyan torz kívánság, mint a 10 év fegyház.
megafon.jpg
Ahmed erőszakosan szólt bele egy idegen ország szuverén rendelkezésébe, a negatív sztereotípiákat erősítve, nem kevés magyar emberben megrökönyödést keltve. Aki a szabadon bocsátását követeli, az okkal számíthat sok és sokféle ember (olykor) artikulálatlan indulataira.

A bíróság – és persze Orbánék – még jobban jöhettek volna ki a buliból, ha találnak Ahmednél némi műtrágyát, szigszalagot, gyutacsot stb, dehát ez már így jött össze, ebből kellett kihozni, amit sikerült.

Az viszont nyilvánvaló, hogy ezeknek az Ahmedos civileknek (a Budaházyért tüntetők is civilek voltak, részben biztosan) Ahmed csak egy friss ürügy volt, hogy a rezsim ellen meg lehessen rendezni a heti aktuális tüntetést. Ha ugyanis Ahmed személyes sorsa, tepsi épsége fontos lenne a számukra, akkor a józan észre hallgatva Ahmed büntetésének időtartamának csökkentéséért lehetett volna kivonulniuk. A manus bűnös, ez nem vitás. A 10 év viszont lehet, hogy sok. Ez valóban alap lehetne egy normális párbeszédre, sőt, mind a bíróság (’a rezsim’), mind az ellenzék profitálhatott volna belőle. De nem, itt ezek a tüntető, értelmiségi jóemberek teljesen meg vannak torzulva, és tettükkel nemhogy mérsékelnék az Ahmed iránti ellenszenvet (gondolom, sok mélymagyarban), de csak méginkább felkorbácsolják. Mert de Orbán. Sikerült ismét más, ezúttal Ahmed farkával verni a csalánt.
Bravó. Ennek a tehetséges Schilling Árpinak is, aki egyébként néha ugyanezt tette a színészeivel.

***

Persze a fegyházban Ahmed - ha korábban nem tette - akár dzsihádra is cserélheti a megafonját - nincs az a pszichomókus, aki ki tudná találni a magába roskadó elme sorsát

Ká Ákos vagy a Telekom nézi nagyobb hülyének a zembereket?

Ilyen képmutató macskajancsi játékot, mint ami épp Ká Ákos és a Telefa Telekom között zajlik:

"A Magyar Telekom Csoport elkötelezett abban, hogy nőknek és férfiaknak egyaránt azonos munkafeltételeket és karrierlehetőséget biztosítson és minden körülmények között fenntartsa a vállalaton belüli nemi egyenjogúságot. Emellett kiemelt figyelmet fordít arra, hogy támogasson olyan kezdeményezéseket, sőt indítson olyan önálló programokat, amelyek lebontják a meglévő társadalmi és nemi akadályokat a munkaerőpiacon" stb bla bla bla.

Namost ehhez képest
A Telef.szom igazgatósága áll egy (1) darab nőből és első ránézésre 7 darab hímből:

http://www.telekom.hu/…/t…/igazgatosag/az_igazgatosag_tagjai

telefszom.jpg

Mi a közös Esterházy Péterben, Kövér Lászlóban és Ká Ákosban?

A családszemléletük a gyakorlatban -

Van a fecesbukkakének mindenféle csoportosulása, sok közöttük az egyoldalúan fikázó – még az ún. értelmiségi agórákon is. A kövérezés, orbánozás mindennapos – még a gyurcsányozásban is maradt némi szufla. Még a zindexes blogteret is ellepik ezek, most éppen ’a zasszonynak a konyhában a helye’ témakörben. Ja, meghát hogy szüljön. Túl lett ez is lihegve az ún. baloldalon – bár egyre inkább nem balosként vagy értelmesebb liberálisként, hanem csupán zsigerből hőbölygőként és zsigerből mászolygóként ismerszenek fel. Míg az ún. jobboldalra a sötét bunkóság jellemző, addig a baloldalra a semmivel sem jobban hízelgő agyatlan és mintakövető sznobéria. Ennek aztán ugye itt van akkor a legfrissebb vicces kifutása: A sznobériával az a baj, hogy akibe ez a nyű belemászik, az a legkevésbé sem gondolkodik, nem használja a saját eszét (lehet, nincs is neki), csak nyomkodja a ’tetszikgombot’ és heves és hangos egyetértéssel bólogat a vezérposztinor posztírónak. És úgy rajong Esterházy Péterért, hogy büdös fingja nincs arról, hogy hőn szeretett nagyemberének a családjában csak ugyanúgy oszlottak/oszlanak meg a nemi szerepek és feladatkörök, mint ahogy arról éppen a jobboldal faragatlanságát jól modellező  Kövér László beszél.

termelesi-regeny_2004.jpg                                                                          (2004)


Akkor tehát büntetésül (amiért nem olvastátok el – már akkor sem) itt van két idézet a Termelési-regényből. (Vannak ugyan bölcsészokoskodások arról, hogy a szerző meg az elbeszélője nem ugyanaz, meg fikció meg valóság.. stb: lerágott csont – én is átrágtam a témát, Umberto Eco ésatöbbi - és végülis itt: lózung.)  

Az első idézetben az Esterházy-család ebédjének folyásába pillanthatunk bele (Gitti: EP felesége), melyben láthatjuk, hogy az asszonynak a konyhában a helye, sőt, miközben a többiek ebédeznek, ő ugrál körülöttük:

“Megcserélődtek a tányérok (a háttérben mozgó Gitti asszony jóvoltából, aki mint egy becsületbéli SZTK-orvos, rajta tartotta kezét a dolgok ütőerén), és már ott is díszelgett a Lili-kotlett: omlón, puhán, alig hihetőn. „De édes Lilkóm! Hogy csinálod?” Titokzatosan mosolygott a készítő. „Egyetek csak.”
/../
„A kávét bent isszuk meg” – mondotta a ház asszonya, és nevetve hozzátette: „Majd szólunk a szobalánynak.” Ami természetszerűleg önironikusan volt értve, ám most visszafelé sült el, ott lévén Gitti asszony, akire ez vonatkoztatható volt, és ez amolyan klasszikus anyós-meny helyzetet teremtett, pedig ha valaki anyós és meny jól megvan: az a mester felesége és a mester édesanyja.”

A második idézet megerősíti a hagyományos leosztást arról, hogy kinek mi a dolga egy egyébként (valószínűleg) teljesen normális családban:

“A mester fogta Gitti asszony kezét. Gyönyörű kéz ez, a pelenkamosástól kimarjult, mosószertől felszaggatott, elébb kiszárított, majd feltördelt és aztán meggennyesedő fájó-viszkető valami; ezt kézbe fogni, érezni a bőr indulatait, a megpuffadt ujjak óvatos szorítását…! 

A mester keze legfeljebb a szorgalmas tollfogdosástól sérülhetett mondjuk bőrkeményedésesre, esetleg bütykösre – talán a rajongók ezt jobban látják közelről. Érdemes elolvasni ezt a koriratot, nagyon jó, üdén ható kis regény ma is. És miközben az (poszt)modern, az író nagyjából semi házimunkát nem végez otthon, a feleség küzd azokkal és mellesleg szült  négy (4) gyereket neki.

A kérésem a hőbölygő és mászolygó ún. liberálisokhoz meg ún. baloldaliakhoz az, hogy foglalják össze, mi a különbség a gyakorlatban Esterházy Péter és Kövér László családszemlélete között? A szavak fontosak – szokták mondani. Na de a tettektől lesz végülis valami az, ami, nemigaz?
Szorgalmi feladat: T. középen harmadik lábbal rendelkező liberálisbaloldali elvtársaim! Kezeket a szívre: milyen arányban segítettetek odahaza asszonypajtásnak bébiruhát mosni, pólyáskorú kicsivel törődni, altatni, etetni és az egyéb házi feladatokat szépen ellátni? Erről szívesen olvasnék statisztikákat.

(EP fociőrületéről és Esterházy Márton /EP öccse/ általa is ismert bundáiról egy másik posztban emlékezem meg. Talán.)

 

Schilling Árpád vs Schiffer András: Ha van rajta sapka, azért, ha nincs...

Schilling Árpád a Narancsban a Zsidófeszt Petrás-botrányával indít, aztán valahogy Schiffert veszi elő.

Hát, én bírom ezt a Schillinget, de úgy érzem, összemos dolgokat vagy igyekszik sarkítani ott, ahol az nem olyan egyszerű. Nem ismerem Petrást, de lehet, hogy valóban életében nem foglalkozott mélyebben politikával, meg rossz helyre született fiatalok (kétes eredményű) megtérítésével, ezért elment énekelni arra a szigetre. Ha nagyon ideológiai megközelítésű lenne, mint itt pl. Schilling, akkor azt is válaszolhatná, hogy 'bízott a csángó balladák művészi erejében, ami világosságot hozott a butaságban tobzódók közé'. Nem határolódott el anno? Hát miért nem segített annakidején Schilling vagy más jobb érzésű megmondóember Petrásnak, hogy a valószínűleg jószándékú, de ideológiailag 'képzetlen' művész fejlődhessen? Nem lehet, hogy Petrás 'innen' nézve nagyjából le van ejtve, mit csinál(t), miből is áll az ő hagyományosnak nevezhető művészete?


Ami pedig egész egyszerűen félreértelmezés - holott egy elég kitűnő rendezőnkről van szó: "Schiffer András politikus jár az élen, hogy megengedőnek kell lenni a történelemhamisítókkal" - ez marhaság: megpróbálni beszélni velük, érvekkel, tényekkel szembesíteni a történelemhamisító embereket az nem egyenlő a "megengedéssel". Inkább lehet(ne) szélmalomharcnak nevezni, de szerintem éppen ez a tisztességes magatartás: próbálni beszélni velük. Mert amit Árpád javasol, az gyakorlatilag a szellemi, közéleti likvidálás - 'fehérgalléros népirtás'.

Másik gyönyörűség Schillingtőll : "Ha jól értem Schiffer Andrást, akkor ma már az is kérdés, hogy egyáltalán mi a baj mindezzel"
- Nem, rosszul érti. 'Mindez': baj. Úgy, ahogy a tabusító és 'reflexszé tanult' merev elfordulás is az. Mindkettő a népmesék fekete-fehér világát idézi. Szerintem Schiffer nem azt mondja, hogy mindez (a rasszizmus, a szomorú szélsőséges jelenségek, a butaság - és a zsigeri reakciók bármelyik oldalról, etc) ne lenne baj, hanem azt, hogy valahogy el kell jutni az ilyen rögeszméket valló emberekhez is azon a tudati szinten, amelyen a világhoz valahogyan kapcsolódnak, és azon a ponton kell kezdeni a kommunikációs kísérletet. Schilling olyan határmezsgyét feszeget, ahol a vizsgált személyre rásüthető egyaránt az is, hogy 'áruló', meg az is, hogy 'tanító'. Nem tudom, mennyire értelmes az ilyen tipikus gumihelyzeteket vádként felhasználni: én ilyenkor mindig a vádló politikai elkötelezettségét veszem észre, ahogy a szája íze szerint kihasználja a szituációt (ha van rajta sapka azért, ha nincs, akkor meg azért). 


Kedves Árpád, legyél igazságosabb és ne szoruljon ökölbe a kezed reflexből.

A kerítésen átmászni, az állatokat ingerelni tilos! "Andreának hívták.."

ormaanyzati_info.jpg

"Vásárolt egy lottót.."

Namost ha valaki ide bemászik, aki meleg, külföldi, ráadásul még aktivista is, az nooormális? Minek provokálni az állatokat? Önveszélyes idiotizmus. Ráadásul tulajdonképpen az aktivizmus ugyancsak erőszak. Mint a jezsuiták Ázsiában. Ők sem úszták meg ép bőrrel, az igaz, hogy vannak mára ún. "keresztények" ott is. Csakhogy az igencsak domesztikált valami. 

Annyi esze van a srácnak, hogy eladó lesz nemsokára. Vagy bármi más.

 

Kerni vagy nem kerni? Ez itt a kerídés.

 

Annak van 'morális' alapja a kerítés ellen kampányolni, aki maga sem épített kerítést a háza köré - 

Én ismerek ilyen embert. De csöndes, nem szól. 

Látom itt a fecesbukkake idővonalamon, mennyire aktívan fejti ki tevékenységét sok civil ismerősöm a drótkerítés-ellenes mozgalomban.

Én meg csak vakarnám a fejem, ha azt kérdeznék tőlem, hogy kell-e a kerítés a déli határvidékre vagy sem. Egyszerű állampolgárként nem tudom eldönteni. Sok érv szól mellette és tán ugyanannyi ellene. A kerítést ellenzők nagyjából az EU ’normáira’ szoktak hivatkozni, ilyen szimbolikus izékre meg szabadságra stb-re. Csakhogy ez az EU egyre rosszabbul teljesít: a görög ’szabaccságot’ épp most vette el – itt most összemosok minden dimenziót, ahogy egy egyszerű állampolgár fejében az EU létezik. Úgymint bürokratikus-birodalmi csillagromboló nehézkességű, átláthatatlan hatókörű és egymás intézkedését rendszeresen kiherélő szervezetek tökfölösleges gyülekezete – ami a mi pénzünkön bénázik és érdekes figurákat ereszt országonként Brüsszelbe vagy akárhová. Namost ezekre – olyan országokra - hivatkozni kerítésellenesség címén, akiknek nem egy darab könyvük, de egy egész nyomdájuk van odahaza (lsd. „Pista bácsi egy napja” című vicc), vagyis nem egy nyamvadt drótkerítésük van védekezni, de egész előretolt bástyaországok (tisztára mint a középkorban) – ez az egész valahogy nem áll össze. Még akkor sem, ha itten lehet finomkodni átutazással, kvótákkal meg direktívákkal.  

Így némi hajlásom van az „igen” felé. Eszembe jutott egy nemrég olvasott, üde kisregény, mely szerint ma Budapesten a legdurvább alvilági csoportok egyike az albán. Ők is a most még kerítetlen határsávon közlekednek, a humánerőforrás ebből az irányból buzog az országba. Jó, egy antikerítéshívő, kedves ismerősöm szerint repülővel meg drága gépjárművekkel érkeznek. Na ja, ha épp nem ’anyagot’ hoznak, mert azt legegyszerűbben ugye éppen gyalog lehet a bokrok között átjátszani (ezután majd hajítógéppel küldik át, annak három méter ugye meg se kottyan, az alagúthoz meg nem kell ez a középkori szerszám).

Én is építettem kerítést a házam köré. Az államtól (kormánytól) pedig elvárom, hogy megvédjen, köben pedig igyekezzék emberhez méltóan bánni a kényszerből itt megjelenő külföldiekkel.

Próbáljuk már lefejteni a zsigeri fityesz-ellenességet erről a menekültügyi kérdésről. Mi marad belőle? Szerintem elsősorban a tanácstalanság. Nekem ezután jönne rá, hogy akkor már inkább legyen, de kezeljék emberséggel a menekülteket. Megszámolnám a kerítésellenes kommenteket mondjuk egy  szadesz(féle)-kormány esetén is. Addig pedig megnézném, hogy a nagyvárosokban, családi ház-mentes övezetekben élő ellenkampányolók vajon bezárják-e lakásuk ajtaját és a lépcsőházuk kapuját éjszakára.

Ja igen. Az emberjogi élharcos USA-ban Mexikó felé durva kerítés áll a határon.

Nem a jobboldal miatt mennek külföldre a népek - hanem mert van baloldal is

Egy nagyjábók közszereplőnek nevezhető, teliszájjal 'régi' balos  ismerős az alábbit posztolta a fb-oldalára:

"Az Mtv-ben nőttem fel. Szó szerint. Apám ott volt hangmérnök majd negyven évig. A negyedik emeleti hang-osztály volt a második otthonom. Meg a Tvovi, meg a tv-üdülő Lillafüreden, meg a Dongó örs kalandjai, később meg a Kultúrház. Amikor az öreg hangmérnök úgy köszöntött a stúdióban, hogy emlékszel, az én nyakamban ültél hat éves korodban azon a bizonyos forgatáson? Aztán mire a Szabadság térről el kellett menni a Kunigunda utcai hodályba, már semmi nem volt a régi. Már szivárogtak be az új nyaloncok, szép fokozatosan vették át a munkánkat és tornázták le a színvonalat idáig. Nincs ebben semmi meglepő. Majd mikor ezek elmennek, szépen visszamegyünk és csinálunk megint egy valódi köztévét. Mert úgyis elmennek."

Hát ezt azért kommenteltem volna némi kiegészítéssel:

"Az MTV-ben volt mindenféle figura. Volt kiváló operatőr, féltékeny vágó, buta dokumentumfilmes és félművelt, de ahhoz képest elég nagyképű figura, pl a Csaszi. Ezenkívül pozícióban volt ott még sok oda nem való, valóban siralmas intelligenciával rendelkező, de arrogánsan és gerinctelen módon vezetgető akarnok. 
Amikor a kétezres években nem akartak leszakadni a Beta analóg vágásról, és sírtak, hogy nincs pénz - no hát ott a valódi ok az volt, hogy az oda berozsdásodott arcok tanulni már nem akartak vagy nem értették a számítógépet, de az állásukat meg akarták tartani. 
Voltak jó munkatársak is, de én többnyire félművelt seggfejjel találkoztam ott 2 év alatt. Az épület akkori állaga jól jellemezte a szellemi és szakmai színvonalat. Én nem álmodoznék - nem volt az jobb, mint a mostani, csak több idejük volt tanulni. Ezek is jók lehetnek, ha lesz ott 20-30 évük. 
Gondolj a Barátok köztre pl - a szemed előtt tanultak meg forgatókönyvet írni meg színészkedni - sokszor a mi pénzünkből."

De az illető 2 percet hagyott csak a kommentnek, amíg elolvasta kábé, aztán a kukába küldte, üzenvén, hogy (ő a kék, én a fekete): 

  • Ez az en sztorim es az en velemenyem. Jogom van megorizni annak ami

  • valoban. jogod van elfogultnak lenni es maszatolni. Csak ez igy nem segit a megertesben

  • Nem is kell. Aki tudja mirol beszelek ert. A tobbi nem erdekel

  • ezert jo, hogy nem vagy donteshozo - mert ezek szerint toled ugyanugy felne sok ember, mint ezektol a szarhaziaktol

  • Nem is akarok az lenni
  •  de mivel majdnem kozszereplo vagy, igy zavarod a tiszta vetelt

  • Akkkor kapcsolj el

  • attol meg sok embernek manipulalod a gondolkodasat :) es ezt nem tartom tisztessegesnek. hogy mutatod meg, hogy kulonb vagy ezeknel?

  • Aki ismer tudja. A tobbi nem erdekel

  • sajnalom. a rovid 'ervelesed' is epp a kormanykommunikaciobol osmeros. hehe  te tanultal valamit a 'kozteverol'? Ugye tudod, hogy ilyen soha nem letezett, mint ahogy dokfilm sem, mivel ugyanugy fiktiv kategoria, mint a sci fi. Nem hiszem el, hogy nem ragtal at par posztmodern elmeletet ezekkel kapcsolatban. De nem is kellene valojaban. Minek hitegetni 'koztevevel' az embereket?

 

Elnézést a gépelési hibákért odafent, nem akartam belenyúlni az eredeti kis 'párbeszédbe'.  

Miért tartottam ezt érdemesnek megosztani? Mert az illető közszereplőként írt egy nyilvános posztot, amire érkezhetnek kommentek. Viszont ezek szerint nem kell durván trollkodni, cigányozni, zsidózni, bevándorlózni stb.: a közép felé igazító kommenteket sem viseli el a tévés közszereplő. És ő szeretne (ismét!!) közmédiát csinálni, ami jobb és igazságosabb a mostaninál. Mint amilyen régen volt? Khm - tollas a hátam?

A legfaramucibb mozzanata azonban az egész kis, jelentéktelen sztorinak a következő:

Aki közmédiáról beszél, aki közmédiát akar csinálni, az 

1. Vagy reménytelenül ostoba és nem való az médiaszereplésre, hiszen nem tanulta meg az idevonatkozó, legalapvetőbb 'posztmodern' társadalomfilozófiai leckéket - tehát alkalmatlan

2. Tudja, hogy "közmédia" mint olyan soha nem létezett, de saját érdekei miatt csúsztat, visszatartja a tudást, vagyis hülyének nézi legalábbis egy részét annak a szerencsétlen és gyanútlan közönségnek, amelyik őt nézi és hallgatja - tehát alkalmatlan

Ahogyan választási ígérgetések miatt ugyanilyen gyanúba keverhető sok közismert politikus (médiaszereplő).

lyotard_a_posztmodern.jpg 

Aki nem foglalkozott soha a 'közmédia' fogalmával, jelenségével, annak talán érdemes megrágnia azt tényt, hogy csak különböző nézőpontok vannak - ahogy végtelen számú helyre leteheted a kamerád, hogy ugyanazt az eseményt rögzítsd. A másik egyszerűen észlelhető jelenség magunk körül, hogy mindenféle szubkultúrába ütközünk: a korábban 'egyedül' üdvös ún. 'magaskultúra' mellé mindig odaengedtek bizonyos szubkutúrákat (gondoljunk pl. a Repülj pávára vagy a Sebő Ferenc műsorára) - de nem az összeset (mivel ezek számlálása önmagában nonszensz lenne). 

Fenti posztjában az ismerősöm vajon hogyan lett - szövegéből kikövetkeztethetően - jobb médiaszereplő, mint azok, akiket kritizál? Hát úgy, hogy apukája odavitte gyerekkorában és megtanította - a mi pénzünkön -, hogyan kell belenézni a kamerába meg hogy mi fontosat is csinál a mikrofonkábel felgombolyító - merthogy a legképtelenebb apró feladatokhoz is sokszor benyomtak valami ingyenélő rokont azok 'a jó régi tévések'. Azt írja, "már szivárogtak be az új nyaloncok" - annyira óvatlanul oktalan ez a médiaszáj, hogy közben meg büszkén osztja meg saját, (nyilván felsőbbrendű) "beszivárgásának" igaz történetét: apuci bevitte. Hát persze.  

Ha neki is volt ott jópár éve kitanulni ezt-azt, akkor milyen alapon vitatná el ezt mástól? Nem látok én itt egyebet a bagoly mondja verébre, hogy nagyfejű típusú féltékenységnél. Ezt a dominanciaharcot beborítani a 'demokrácia hiányáról' való örökös sipítozással, közben pedig tanúságtételét adni a mienkétől eltérő vélemények sietős cenzúrázásának nem más, csupán a jól ismert és egyre agresszívebb képmutatás. Amire az öreg és örökös kívülálló Matula bácsi azt mondaná: ezek a jómadarak megérdemlik egymást. 

 

tractatus-logico-philosophicus-ludwig-wittgenstein-paperback-cover-art1.jpeg

Mégegyszer: nem létezik olyan, hogy közmédia. Csak bizonyos érdekek mentén való műsorszerkesztés létezik, mert azon túl, hogy mindannyian eszünk, alszunk, szeretkezünk, szükségünket végezzük - mindannyian megszámlálhatatlan egyéb csoportba és érdekszférába tartozunk.  

Ja igen, utólag üzenem ismét a 'kollegáknak': a dokumentumfilm ugyanolyan fikciós kategória, mint a tudományos-fantasztikus film. Ha ezt valaki nem fogja fel ésszel vagy cinikusan elhallgatja, az nem méltó médiaszereplői posztra - a kábeldob-segédfeltekerőire sem. 

Újabb tréfa-móka-kacagás Vietnámból

A blogcímhez képest régen posztolódtak szórakoztató képek, tessék néhány ismét.

 

Az alábbi röptében készült fotó egy kis, dél-viet kávézót ábrázol - márcsak a motordzsungel miatt is tipikus. Aztán van valami érdekesség a képen. Mi az?

 img_20150224_100944.JPG

Ezen a menün van több elírás is. A legviccesebb azonban a "Real estate", ami a Da Lat-i étterem (Da Lat az egyik legszebb város a hegyek között 1500-2000 méteren) szerint a helyben fogyasztható, finom csigát kellene, hogy jelentse. A vicc ugye abból fakad, hogy a csigának háza van, tehát valami köze csak kell legyen az ingatlanbizniszhez.. Így aztán a megfelelőbb "snail" helyett a mégiscsak hosszú (akkor biztos elegánsabb) "real estate"-et választották a menü szerkesztői a Google Translate biztos félrefordításai közül. 

 dalat_2015_february.JPG

 

" - Figyelj már, kislány! Ott, arra tudod elvégezni a dolgod!"

20150221_095755.JPG

 

" - Nem, nem a tengerbe! Van arra kijelölt hely is!"

img_20150219_112838.JPG

 

A Távol-Keleten is fontos jelentéssel bír a malac, a szerencsét (pénzt) szimbolizálja. Fej nélkül azért elég morbid.

img_20150219_114234.JPG

 

A legdurvább azonban mégiscsak ez. Nem viccelnek ezek a narkósok itt sem. A gandzsa nagyon olcsó lehet errefele, sokszor lehet érezni, ha egy-egy zsúfoltabb szórakozóhely előtt elhaladunk. De ez már szúrás!

dsc01573.JPG

 

udvozlet_nha_trangbol1.jpg

 

A vietek is zabálják az amcsi akciófilmeket

crippledebils88.jpg

 

süti beállítások módosítása